A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ezeknél a kereskedőknél ellenőriz a NAV a héten


Minden megyében más-más üzletprofilokat ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a héten, de Heves megyében már most megkezdték a koszorút, virágot és mécsest árusító vállalkozások ellenőrzését, amely október végéig nyilván országosra kiszélesedik majd az eddigi évek tapasztalatai szerint. Több megyében is ellenőrzik viszont az építkezéseken dolgozók bejelentését, így célszerű nagyon odafigyelniük erre a foglalkoztatóknak.

Országos jellegű ellenőrzésként továbbra is zajlik a béren kívüli juttatásként adott utalványokkal kapcsolatos vizsgálat. Több mint ezer céget találtak, ahol felmerült a gyanú, hogy a munkavállalók az utalványokat az átadás után röviddel készpénzben visszaválthatták, így a munkáltatók – az adók és járulékok bevallása és megfizetése nélkül – jelentős béren felüli jövedelmet juttathattak alkalmazottaiknak.

A MUNKÁLTATÓKNAK AZ ELLENŐRZÉS MEGKEZDÉSÉIG VAN LEHETŐSÉGÜK AZ ÍGY JUTTATOTT UTALVÁNYOK VALÓS KÖZTERHEIT BEVALLANI ÉS MEGFIZETNI, KORÁBBI BEVALLÁSAIKAT ÖNELLENŐRZÉSSEL MÓDOSÍTANI.

Ugyancsak országos jelleggel zajlik a kata-alanyokkal kötött szerződések felülvizsgálata a kifizetőknél és foglalkoztatóknál, a bújtatott foglalkoztatással kapcsolatos visszaélések feltárása és visszaszorítása érdekében.

Baranya megyében október 5. és 11. között a pécsi és szigetvári helyi ellenőrzések mellett a megye bármely építkezésén bármikor megjelenhetnek az adóellenőrök.

Csongrád-Csanád megyében október 5. és 7. között Mindszenten és Szegváron ellenőriznek.

Hajdú-Bihar megyében 2020. október 7. és 8. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik a megyében. 

Heves megyében egész októberben a koszorút, virágot és mécsest árusító vállalkozásoknál bukkanhatnak fel célzottan a revizorok.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a karcagi, mezőtúri, tiszafüredi, szolnoki és törökszentmiklósi helyi ellenőrzések mellett a megye bármely építkezését is ellenőrizheti a hivatal.

Komárom-Esztergom megyében az ajándék- és ékszerboltokat ellenőrzik 2020. október 5. és 9. között.

Nógrád megyében hétfőn a Balassagyarmati járásban, kedden a Pásztói járásban, szerdán a Rétsági járásban, csütörtökön a Szécsényi járásban, míg pénteken a Salgótarjáni járásban bukkanhatnak fel az adóellenőrök. 

Pest megyében 2020. október 1. és 15. között a számítástechnikai, műszaki és mobiltelefon-üzleteket ellenőrzik.

Somogy megyében az építőipari vállalkozásoknál, valamint a vegyesboltokban, vegyiáru-üzletekben, drogériákban a maszk, kesztyű, kézfertőtlenítő szerek kereskedelmével és a forgalmazott áruk eredetével kapcsolatban vizsgálódhat az adóhivatal a megye teljes területén.

Tolna megyében október 5. és 9. között az élelmiszer-kereskedőket ellenőrzik Bátaszéken, Pakson, Dombóváron, Tamásiban és Szekszárdon.

Veszprém megyében október 5. és 9. között az alábbi járásokban ellenőrzik a tüzépeket, fa-, építőanyag és tüzelőanyag-kereskedőket: Balatonfüred, Veszprém, Ajka, Pápa, Várpalota.

Végül Zala megyében október 5. és 18. között a zöldség- és gyümölcsárusokat ellenőrzik.

Az ellenőrzések során a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak (alkalmazottak) bejelentését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgépek használatát, üzemeltetését vizsgálhatják. A pénztárgépekben rögzített adatok alapján egyes ellenőrzések esetében az adóhivatal folyamatosan vagy ismétlődően is nyomon követheti a bevételek alakulását. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését és a pénztárgép éves felülvizsgálatát is ellenőrizhetik az adóellenőrök. A revizorok sok esetben vizsgálják az áruk eredetét és a jövedéki termékek forgalmát is, egyes esetekben pedig forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

A KÖZZÉTETT ADATOK NEM ZÁRJÁK KI AZT, HOGY MÁSHOL IS LEHETNEK ELLENŐRZÉSEK.

A cikk a NAV adótraffipax oldala alapján készült.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések