Hirdessen itt

„Add ide a kasszát!” – már el is ítélték a férfit, aki ki akarta rabolni a vénkerti boltot


A Debreceni Járásbíróság október 21-én bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a 37 éves vádlottnak az ügyében, aki ki akart rabolni egy élelmiszerboltot Debrecenben, a Vénkertben – közölte honlapján a Debreceni Törvényszék. A tárgyaláson a vádlott elismerte tettét, és megbánó magatartást tanúsított.


Az elsőfokú bíróság a debreceni férfit rablás bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlott, aki korábban már rablás és más vagyon elleni bűncselekmények miatt volt büntetve, feltételes szabadságra nem bocsátható – mutat rá a bírósági híradás.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott október 1-jén 11 óra 15 perc körül ittas állapotban megjelent Debrecen, Vénkert városrészben lévő élelmiszerüzletben. A férfi orvosi maszkot viselve, nála egy körülbelül 20 centiméter pengehosszúságú késsel azért ment be a boltba, hogy az ott dolgozókat azzal megfenyegesse, és a kasszát megszerezze.

A közlemény szerint a férfi megvárta, míg a pénztár környékén nem tartózkodik vásárló, majd odalépett a kasszához, és felrakott két árucikket a szalagra. A pénztárosnő a vonalkód-leolvasóval megállapította az áruk értékét, ekkor a vádlott a kassza mellett a sértett testközelébe lépett, elővette a nála lévő kést, amit a sértett mellkasához nyomott, és azt mondta, hogy
„add ide a kasszát!”.
A pénztárosnő ennek nem tett eleget, ekkor a férfi megismételte a követelését. Ekkor a nő kipattant a pénztárból, és ijedtében kiabálni kezdett. A vádlott ezt látva a cselekményét abbahagyta, a boltból kiszaladt, és egy közeli társasházba menekült. A helyszínre érkező rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, akit a tartózkodási helyén elfogtak.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményt ittas állapotban követte el, ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a rablás kísérleti szakban maradt, továbbá azt, hogy a férfi beismerő nyilatkozatot tett.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős, az ügyész a döntést tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig fenntartotta, az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések