Hirdessen itt

Vannak olyan tárgyak, illetve helyek, amelyeket napi szinten meg kellene tisztítani

Van, aki hetente, van, aki kéthetente takarítja a lakását, és olyan is, aki szinte mindennap. Bárhogy is van, nem árt tisztában lenni azzal, hogy vannak olyan tárgyak, illetve helyek, amelyeket napi szinten meg kellene tisztítani.

A Brightside gyűjtése szerint az egyik ilyen például a zuhanyrózsa, ami attól, hogy víz folyik belőle, nem lesz tiszta, sőt. Mivel gyakran nedves, elszaporodhatnak rajta a baktériumok, amelyek között lehetnek olyanok, amiket ha belélegzünk, akár még tüdőfertőzést is okozhatnak. Ha van olyan gyűrűnk (például a jegygyűrűnk) amit állandóan hordunk, akkor nem árt, ha a tisztítását beépítjük a napi rutinunkba. Több tanulmány is állítja, hogy azoknak az embereknek a kezén, akik gyűrűt hordanak, sokkal több kórokozó van, mint azokén, akik nem.

Az autóban ezekre figyeljünk

Az autók belsejében szintén bőven vannak kórokozók. Persze az irreálisan hangzik, hogy mindennap kitakarítsuk az autónkat, de arra szánjunk időt, hogy a kormánykereket mindig áttöröljük egy fertőtlenítőszeres kendővel. A kilincseket, ajtógombokat szintén érdemes mindennap megtisztítani, mert nagyon gyakran fogjuk meg őket úgy, hogy előtte nem mostunk kezet, így tele vannak mindenféle mikroorganizmusokkal.

Így lesz veszélytelen a munka és a szórakozás

A legtöbben a számítógépüket, laptopjukat is mindennap használják, tehát mindennap hozzáérnek. Éppen emiatt a billentyűzetükön is nagyon sok a baktérium, így érdemes az asztalon mellettük tartani egy csomag antibakteriális törlőkendőt, amivel áttöröljük a gombokat. Gondoljunk csak bele, hogy munka, gépelés közben hányszor érünk úgy az arcunkhoz, hogy észre sem vesszük... A lakásban található távirányítókat is érdemes hasonlóan kezelni, és naponta megtisztítani, akárcsak a lakásban található különféle villany- és egyéb kapcsolókat. Az a pár perc, amit erre fordítunk, nagyon sokat számíthat az egészségünk szempontjából - többet, mint gondolnánk.

A mosdókagylót, csapot is érdemes naponta áttörölni valamilyen fertőtlenítős tisztítószerrel, hiszen kezet, fogat is e fölött mosunk. Szintén érdemes fertőtlenítőszeres kendővel áttörölni az ablakpárkányokat, a fürdőszobában és más helyiségekben is. A piszok mellett penész is megtelepedhet rajtuk, aminek allergizáló hatása is lehet.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések