Hirdessen itt

Taylor Swift történelmet írt

Történelmet írt a női előadók között Taylor Swift azzal, hogy beállította Whitney Houston rekordját.

A 30 éves Talyor Swift beállította a nagy előd, a 2012-ben meghalt Whitney Houston jelentős Billboard-rekordját a női előadók között. Swift nemrég megjelent albuma, a Folklore már hatodik hete vezeti a zenei magazin hetente frissülő 200-as albumlistáját, és ezzel összesen 46-ra emelkedett az olyan hetek száma, amikor az ő valamelyik albuma volt a lista tetején. A női előadók között ezt a „versenyt” eddig Whitney Houston vezette, és

HA A FOLKLORE EZEN A HÉTEN IS TARTJA A POZÍCIÓJÁT, AKKOR SWIFT ÁTVESZI A VEZETÉST.

A nők között a következő, azaz a harmadik előadó ebben a sorban Adele, akinek eddig 32 héten át voltak albumai a lista csúcsán.

Swift korábbi lemezei közül a 2008-as Fearless és a 2014-es 1989 című volt a legsikeresebb tizenegy-tizenegy listavezető héttel, de több hetet töltött a csúcson a 2010-es Speak Now, a 2012-es Red, a 2017-es Reputation és a 2019-es Lover is.


A Folklore sikere négy éve nem látott sorozat a Billboard 200 történetében, hiszen legutóbb 2016-ban fordult elő, hogy egy előadó legalább hat hétig vezette volna a listát. Akkor Drake Views című albuma tizenhárom héten át volt a topon. A Billboard 200 abszolút rekordját a Beatles tartja, amely 132 héten át volt listavezető valamelyik albumával. Swift most már bizonyos szempontból a Beatlesszel is versenyre kel, hiszen

RAJTUK KÍVÓL NINCS OLYAN ELŐADÓ A POP TÖRTÉNETÉBEN,

akinek legalább hat héten át lett volna listavezető legalább öt különböző lemeze. Taylor Swift és a Folklore mögött a friss Billboard 200 albumlistán Pop Smoke Shoot című lemeze a második, Juice WRLD Legends Never Die-ja pedig a harmadik helyen áll. Negyedikként debütál a Metallica új anyagával, a szimfonikus zenekarral rögzített S&M2-val, az ötödik helyen pedig Katy Perry Smile című albuma áll.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések