A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Málnaszörpbe kevert méreggel akarta megölni a barátnőjét

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás egy jászapáti férfival szemben. Az ügy bírósági szakba lépett, azonban a vádlott nem ismeri el, hogy ölési szándéka lett volna.

Az ügyről a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya számolt be hírportálunknak.

A vád szerint a megvádolt férfi évekkel korábban élettársi, majd már csupán baráti kapcsolatot ápolt egy hölggyel, az ügy sértettjével. A nő még 2011-ben elhitette a férfival, hogy nagyobb vagyont örökölt, melynek egy részét végrendeletében a vádlottra hagyja. Ezt megerősítendő, a hölgy egy valótlan tartalmú végrendeletet is mutatott a férfinak azért, hogy az elhiggye, létezik az örökség. A férfinak 2018 decemberében anyagi gondjai adódtak, ezért pénzre lett volna szüksége. Még ekkor sem volt tisztában azzal, hogy nem létezik az örökölt vagyon, ezért az általa hitt örökség megszerzése érdekében elhatározta, megöli a barátnőjét.

Úgy tervezte, kálium-kloriddal mérgezi meg a volt párját, mely szer nagy mennyiségben az emberi szervezetben szívmegállást és így halált is okozhat. A férfi, 2018 decemberében, egy pohárban málnaszörpöt készített, amelybe egy kanálnyi kálium-kloridot tett, majd a keveréket lefagyasztotta. Az így elkészült jégkásával másnap megkínálta a nőt, aki azonban a kóstolást követően nem volt hajlandó mindet elfogyasztani, mert a jégkása rossz ízű és maró hatású volt. A szervezetébe jutott anyag, de még az összes, a férfi által kutyult jégkásában lévő szer sem okozhatta volna a nő halálát, annak csekély mértékű mérgező tartalma miatt.

A Szolnoki Törvényszék az ügyben szeptember 9-én előkészítő tárgyalást tartott. Ezen a vádlott nem ismerte el a vád szerinti bűnösségét, azaz az ölési szándékot. A bíróság ezért lefolytatja a teljes bizonyítási eljárást, amelyre csak tárgyaláson kerülhet sor. A büntetőperben ez év november 11-ére tűzött tárgyalást az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések