Hirdessen itt

Betörőket fogtak el a rendőrök Battonyán


Nyolc helyről lopott egy férfi Battonyán. Két bűncselekménynél a gyanú szerint társa is volt, a rendőrök vele együtt őt is elfogták. A lopott dolgok egy részét a nyomozók megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosoknak.

Betöréses lopások elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei kedden hajnalban Battonyán. A páros egyik tagját, egy 33 éves battonyai férfit nyolc, 29 éves társát három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Valamennyi lopást Battonyán követték el.

Márciusban egy ház kamrájából együtt vittek el házi hústermékeket. A helyiségbe a szellőztetés miatt nyitva hagyott ablakon át jutottak be. Áprilisban átmásztak egy lakatlan ház kerítésén, megrongálták az épület teraszának ajtaját, majd a házból egy lemezkazettát, italokat, hangfalakat tulajdonítottak el.

Emellett a 33 éves férfi még hat helyről lopott. Házakból többek között televíziót, mobiltelefonokat, ékszereket, edényeket, háztartási gépeket, illetve volt, ahonnan az udvarról tűzifát hordott el. Társa pedig a közösen elkövetett két bűncselekményen kívül egy kerékpárlopással is gyanúsítható. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét battonyai férfit őrizetbe vette. A nyomozók a lopott dolgok egy részét megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadják a tulajdonosoknak.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések