A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ablakon keresztül lopta ki a rumot egy tolvaj Szegeden


A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki szeptember 16-án, a hajnali órákban betört Szegeden egy belvárosi lakásba - közölte a vádhatóság.


A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a lakásba annak nyitott ablakán keresztül, a félig leengedett redőnyt felfeszítve mászott be, miközben társa az utcáról figyelt. A férfi nyolc darab női táskát vett magához, a bennük lévő pénztárcával és készpénzzel, illetve mobiltelefonnal együtt. A táskákon felül egy üveg rumot is meglátott, ezért társának azt is kiadta, majd az ablakon át távozott a lakásból.


A szegedi rendőrök állampolgári bejelentés alapján a férfit még aznap délelőtt azonosították, majd az előlük egy szegedi lakóház 4. emeleti, lezárt padlására bújt gyanúsítottat el is fogták. A telefon kivételével az eltulajdonított tárgyakat tőle lefoglalták, így a lopással okozott kár részben megtérült.


A dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárásban a járási ügyészség a korábban már többször büntetett gyanúsított letartóztatására az elrejtőzés ténye és veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt. Bűntársa szabadlábon védekezik.


Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon, telekommunikációs eszköz útján megtartandó ülésen fog dönteni.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések