A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Klubrádió egyik legismertebb munkatársa havi 740 ezer forintért irányítja a DK-s vezetésű Újbuda médiáját


Dési János, a Klubrádió munkatársa lett az új újbudai médiacég szakmai igazgatója - derül ki az önkormányzat oldalán közzétett adatokból. Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza a kerületi média irányításáért. Czeglédy Csabáék után újabb megbízható káder kapott megbízást a DK-s László Imre vezette Újbudán. 


Emlékezetes, László Imre vitatható módon éppen a veszélyhelyzet ideje alatt alapított médiacéget. Akkoriban a polgármestereknek jogi értelemben lehetőségük volt erre, hiszen a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli jogrend ezt lehetővé tette. A DK-s polgármester döntése ugyanakkor túl ment egy határon, hiszen az nyilvánvalóan politikai okokból született. Bár az ügy sokakat felháborított, annak utóéletét közel sem követte ekkora figyelem. 


Klubrádiós irányítja Újbuda médiáját

A Gyurcsány-párti polgármester által alapított cég a Média 11 Kft. elnevezést kapta, a cégadatbázis információi szerint annak ügyvezetője az erősen baloldali kötődésű Molnár Krisztina lett. A DK-s polgármester komolyan gondolta, hogy saját képére formálja a kerületi sajtót: immáron a Média 11-nél összpontosul a komplett helyi média, így az Újbuda újság, az Újbuda TV, az ujbuda.hu, a PONT Magazin. 

 

Mivel önkormányzati cégről van szó, így a kerületi honlapra feltöltötték a cég vezetőinek nevét. Talán a legérdekesebb mind közül, hogy 

DÉSI JÁNOS, A KLUBRÁDIÓ MUNKATÁRSA LETT A MÉDIA11 SZAKMAI IGAZGATÓJA, NAGY BEFOLYÁST SZEREZVE EZZEL AZ ÚJBUDAI MÉDIA IRÁNYÍTÁSÁBAN. 


Dési a baloldali sajtó jól ismert arca:

  • a Népszava rovatvezetője (1996-2002), később vezető szerkesztője, főszerkesztő-helyettese (2002-2015) volt;
  • közben szerkesztőbizottsági tagként bedolgozott a Szombat című hetilapban (1999-2004); de
  • az ATV-nél (2001-2011) is megfordult, ahol több más műsor mellett az Újságíróklubot vezette;
  • 2002 óta a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője. 


A pártpolitikától sem tartotta távol magát, 

KONFERANSZIÉKÉNT VETT RÉSZT A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ PÁRTTÁ ALAKULÁSAKOR. 


Mivel munkahelye engedély nélkül vezette a műsort, ezért az ATV kirúgta. A Gyurcsány-párt most, évekkel később meghálálta Dési korábbi segítségét. A kerületi média új vezetője viszonozta a gesztust: többek között alákérdezős interjút készített


  • Falus Ferenc volt országos tisztifőorvossal, 
  • Karácsony Gergely főpolgármesterrel, és
  • Ungváry Krisztián baloldali történésszel.

Közel egymilliós fizetést kap

Helyi sajtóértesülések szerint Désinek megéri a XI. kerületben dolgozni. A Tiszta Újbuda nevű blog szerint havi 740 ezer forintot kap, amiért a Média 11 szakmai igazgatójaként irányítgatja a kerületi sajtót.  


"Dési János megmaradt a média világában, nem úgy, mint néhány kollégája, de pártszimpátiája elég egyértelműnek tűnik. Mint azt tudjuk ez Újbudán ma már elég egy álláshoz. Köszönjük, hogy egy újabb havernak fizet a kerület havi 740.000 forintot. A cég vezetője 750.000 forintot kap, gondolom nem kereshet nála többet. Így lesz gazdagabb Dési János, és szegényebb Újbuda, évente csaknem kilencmillió forinttal" - kommentálta a lap. 


DK-s pártkatonák sorakoznak a kassza körül

Nem egyedülálló, hogy László Imre a DK körüli embereknek kedvez. Korábban az általa vezetett önkormányzat Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött megbízási szerződést. A legújabb hírek szerint jól járt Komáromi Zoltán, a Gyurcsány-párt egészségügyi szakpolitikusa is, aki havi 350 ezer forintot vihet haza László Imre jóvoltából. Komáromi egyébként Erzsébetvárosban is dolgozik: Niedermüller Péter DK-s városvezető 1,8 millió forintért bízta meg.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések