A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ülve hangoskodtak a debreceniek Majka és Curtis láttán

Tegnap kezdődött meg az az a négynapos koncertsorozat, melynek keretén belül nyolc hazai zenekar lép fel kettesével a debreceni Nagyerdei Stadionban. És hogy erről miért muszáj írni? Mert mióta a COVID-19 nevű kórság rászabadult a világra, itthon ez az első olyan koncertsorozat, amit szabadtéren, 500 főnél nagyobb közönség előtt, bazinagy színpadon rendeztek.

"Az idei év legnagyobb hazai koncertélményeként" aposztrofált sorozat eseményeit augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én rendezik, a tegnapi nyitónapon a Follow The Flow melegítette a népet, majd Majka és Curtis mozgatta meg őket, már amennyire ülve lehet ilyesmit csinálni ugye, hiszen a hatályos rendezvénytartási szabályoknak megfelelően a bulikon állóhely nem volt, a küzdőtérre nem adtak el jegyet. Aki pedig a nézőtéren felállt, arra rászóltak, hogy legyen szíves ésszel félni, és üljön le, mert a rendezés feltétele az ültetett közönség.

Bár közel két évtizedes rendezvényszervezői múltja van a csapatunknak azért ilyen helyzetben még mi sem voltunk.

– nyilatkozta Miklósvölgyi Péter az esemény főszervezője, aki évek óta a debreceni Campus fesztiválok egyik atyaúristene, azaz nem a levegőbe beszél.

Kihívásnak tartottuk, mivel itt nem egy klasszikus koncertről beszélhetünk. A stadion jellege egyrészt a speciális technikai kivitelezést is megkívánja, másrészt, ami a legnagyobb feladatot jelentette az a közönség koordinálása, beléptetése, úgy, hogy minden szinten megfeleljünk a jelenlegi előírásoknak. Az első nap sikerét és visszajelzéseit látva azt gondolom maximálisan jól vizsgázott minden, fantasztikus estén vagyunk túl, köszönhetően a fegyelmezett közönségnek és a nagyszerű koncerteknek.

Ami a tegnap esti programot illeti, Majka és Curtis különleges show keretében idén először állt nagyszínpadon, ennek megfelelően egy teljesen új műsorral és látványvilággal készültek. Az este folyamán színpadra lépett új énekesnőjük is Veres Mónika 'Nika' is.

Ma Horváth Tamás és Rúzsa Magdi koncertjével folytatódnak a hangos ülős stadionkoncertek, pénteken jön a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs Bandája, szombaton pedig a Punnany Massif és a Bagossy Brothers Company látható Debrecenben.

A Nagyerdei Stadionban fedett lelátó alatt, szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat mindenki, úgy, hogy ezekre az eseményekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések