Hirdessen itt

Egy hónapja már, hogy Kari Geri bejelentette, megvan a tender - de továbbra sincs kiírva közbeszerzés a Lánchíd felújítására

A főpolgármester még július elején az ATV-ben beszélt arról, hogy gyakorlatilag már kész van az új tender a Lánchíd felújítására.

Továbbra sem írták ki a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló beruházás közbeszerzési eljárását – olvasható a HírTV oldalán. A főpolgármester még július elején az ATV-ben beszélt arról, hogy gyakorlatilag már kész van az új tender a Lánchíd felújítására és hamarosan kiírhatják a közbeszerzési eljárást.

Végül július 24-én közölte a Budapesti Közlekedési Központ, hogy indulhat a közbeszerzés, ugyanis az Igazgatóság jóváhagyta a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását. Azt is hozzátették: az eljárás kiírása napokon belül megjelenik.

Ígérgetések

Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint „az is megvan, hogy milyen feltételekkel, milyen típusú közbeszerzési eljárás kerül kiírásra. Innentől kezdve ez meg fog jelenni ebben a hónapban. Utána fog kiderülni az, hogy lesz-e jelentkező.”

Gy. Németh Erzsébet is (szintén az ATV-ben) azt hangoztatta, hogy a közbeszerzési eljárás júliusban kiírásra kerül, a felújítás pedig hamarosan elindulhat: „Szerencsére úgy, ahogy terveztük, a közbeszerzést kiírta a BKK, elindul a beruházás. Kilenc év alatt Tarlós Istvánnak nem sikerült felújítani, mi viszont 2023-ra, Budapest 150. évfordulójára fel foguk újítani.”

Legjobb esetben 2023-ra fejeződhetne be a felújítás

Csakhogy a főváros vezetése által beharangozottakkal ellentétben a Közbeszerzési Hatóság honlapján továbbra sem jelent meg a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési értesítő. Eredményes tender esetén 2021 tavaszán elindulhatna és 2023-ban be is fejeződhetne a Lánchíd rekonstrukciója. Amennyiben viszont a tender nem lesz eredményes, akkor akár több év csúszás is várható. A munkálatokat a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból, hitelből, illetve a kormány 6 milliárd forintos hozzájárulásából finanszírozná.

Fotó: A megengedett sebességhatár 30 kilométer/órára csökkentését jelző tábla a Lánchídnál a hatályba lépés napján, 2020. június 27-én. Az 5 tonnánál nehezebb járművek idén január elejétől nem hajthatnak fel a hídra. A tilalom a BKK menetrend szerint közlekedő járműveire nem vonatkozik.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések