Jónyer, Klampár, Gergely, akár egy varázsigét, úgy ismételgeti mindmáig ezt a három nevet a sportkedvelő közönség. Mintha csak egyvalakiről lenne szó, úgy összenőttek ők hárman, pedig valójában egy csapatról beszélünk, akik 1979-ben az észak-koreai Phenjanban 22 000 ellendrukker előtt legyőzték a selejtezőben 5:2-re, majd a döntőben 5:1-re a legyőzhetetlennek hitt kínaiakat. Ennek a csapatnak volt a legidősebb tagja Jónyer, a „bácsi”, ahogy Klampár Tibor nevezi őt.
Jónyer István 1950. augusztus 4-én született Miskolcon. Sportolói karrierje a labdarúgás és a kosárlabda mentén izmosodott, míg 13 éves korában egy átpingpongozott nyári szünet meg nem változtatta az életét. Kiderült, hogy különös érzéke van a játékhoz, ezért gyerekként az iskola mellett éveken át minden nap Miskolcról felvonatozott Budapestre, hogy edzésekre járhasson. Bár későn kezdte a sportágat, de villámgyorsan fejlődött, és 1971-ben világbajnok címet szerzett Klampár Tiborral az oldalán.
Az a típus volt, akit soha semmi nem gátolt meg az előrehaladásban. Még az sem, hogy védőként kezdett játszani, amit megpróbált támadóként a saját előnyére fordítani. Ahogy Gergely Gábor mondta róla: ha lenne a pingpongban Nobel-díj, biztosan Jónyer kapná, mert annyi újítást adott a sportágnak.
Szokatlan játékstílusával könnyen megzavarta ellenfeleit. A védő stílusra jellemzően hátulról játszott, az ütőt kicsit lejjebb fogta a nyelénél, s így született meg a világhíres Jónyer-kifli, azaz az oldalfalsos pörgetés. Emellett, mint egy fafaragó, minden versenyen saját ütőt készített magának a szálláson, őrületbe kergetve Klampárékat. Éjszakákon át reszelte és ragasztotta a fákat, mire megtalálta a számára legoptimálisabb fogást. Sokszor alvás nélkül állt asztalhoz, de ha az első két napon túl jutott, már nem tudott hibázni. Küzdőszelleme legendássá vált, soha nem lehetett ellene biztosra menni. Erről a német Peter Stellwag tudna mesélni, aki egy szett 20:5-re vezetett ellene, ám Jónyer mégis képes volt megfordítani a mérkőzést, amit felterjesztettek Guinness-rekordra.
De talán ennél is híresebb volt a szorgalmáról. Mielőtt 1975-ben megnyerte volna az egyéni világbajnokságot, annyit edzett, mint az egész mezőny együttvéve. Történt, hogy fél évvel a vb előtt vámkihágás miatt eltiltották a versenyzéstől, de Berczik Zoltán edző a lelkére beszélt, hogy le ne álljon az edzésekkel, mert valahogy elintézi neki a versenyengedélyt. Jónyer ettől kezdve reggeltől estig edzett; december 24-én reggel 8 órakor kivert az ágyból egy védőjátékost, hogy védjen neki pár órát, mert ki akar próbálni valami újat, utána pedig a hóban órákon át futott egyedül. Meg is lett az eredménye: világbajnok lett egyéniben, és párosban Gergely Gáborral. Nem véletlenül nevezte el az egyik rokona Jónyer Gergelynek a fiát.
De nem csak a pingpongban volt világbajnok, hanem a csempészésben is. Hogy némi mellékkeresetre tegyen szert a karcsú fizetése mellett, Jónyer ügyesen kihasználta a sikeres szocialista sportolóknak kitárt kiskaput, a csempészést. Idővel üzletszerűen működött, a csapattársakkal még két csónakmotort is átcipeltetett a vámon és Klampárt egyszer fél tucat telepakolt bőrönddel a londoni metróban felejtett. Sohasem tagadta meg a csempészéseket, sőt elismerte, hogy azért tudott világbajnokságot nyerni Japánban, Indiában és Észak-Koreában, mert azok olyan messze voltak a hazájától, hogy nem tudott üzletelni, csak a játékra koncentrálhatott.
Pályafutását számos díjjal ismerték el: Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Magyar Örökség díj, Miskolc díszpolgára, Emberi Méltóságért díj, Prima díj, Az európai asztalitenisz hírességek csarnokának tagja és MSÚSZ-MOB-életműdíj.
Ma már visszavonultan él élettársával, s ahogy mondta, igyekszik vigyázni az egészségére, rendszeresen jár menedzserszűrésekre. Jónyer István egy olyan korszaknak lett a szimbóluma, amikor a magyar asztaliteniszsport az utolsó aranykorát élte. Társaival, Klampárral és Gergellyel máig hívják őket bemutatózni, valamint televíziós, rádiós műsorokba, mert népszerűségük a sportrajongók körében továbbra is töretlen.
Isten éltesse!
0 Megjegyzések