Hirdessen itt

Genderideológiát erőltetne tagállamaira az Európai Unió az Isztambuli Egyezményen keresztül

A V4NA Hírügynökség interjút készített a dokumentum ellen fellépő lengyel Ordo Iuris alelnökével és a magyar Alapjogokért Központ kutatójával, akik rámutatta, hogy a dokumentum az ideológiai boszorkányüldözés újabb eszköze és csak arra alkalmatlan, amire megalkották.

Lengyelország most fel akarja mondani az egyezményt, amit még 2015-ben az előző, liberális kormány ratifikált. A napokban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy az alkotmánybíróság véleményét fogja kikérni arról, hogy az isztambuli egyezmény összhangban áll-e a lengyel alkotmánnyal. Arra hivatkozott, hogy az állampolgárok részéről aggodalom övezi a dokumentumot, mert szerintük az sérti a lengyel jogrendet és ideológiai alapokon nyugszik.

A lengyel miniszterelnök hozzátette, hogy a Jog és Igazságosság pártja is osztja az állampolgárok aggodalmát. A pártnak pedig joga is van hozzá, hogy a dokumentumot adott esetben összeférhetetlennek nyilvánítsa az ország alkotmányával.

Mi az az Isztambuli Egyezmény?

Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, vagy ismertebb nevén az Isztambuli Egyezmény 2014-ben lépett életbe. Az aláírók között van maga az Európai Unió is, annak ellenére, hogy erre semmilyen kompetenciája és felhatalmazása nincs. Az egyezményt sok ellentmondás övezi, hiszen miközben a címe szerint fontos témát jár körbe, addig nagyon komoly politikai akaratok is megbújnak benne, amivel nem minden ország ért egyet.

„A célja a nők elleni erőszak megszüntetése, de erre nem alkalmas. Csak egy papír, amit lobogtatni lehet” – fogalmazott Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ kutatója a V4NA-nak. Elmondta, hogy az EU irányelvként akarja elfogadtatni az egyezményt, azonban mivel az rendelkezik büntetőjogi klauzulákkal is, ami tagállami hatáskör, így nem csatlakozhat az EU, mint szervezet a dokumentum elfogadói körébe.

Miért fenyegeti a családokat?

Párkányi Eszter szerint elfogadásának rendkívül káros következményei is lehetnek, mivel a dokumentum radikálisan feminista. Egymásnak ugrasztaná a nőket és a férfiakat, és úgy tesz, mintha a férfiak születésüktől fogva erőszakosak lennének, a nők pedig mindig áldozatok – fogalmazott. Hozzátette, hogy már a preambulumról is süt az ideológiai átitatottság, mert lényegében az erőszakot a patriarchális társadalomnak tudja be és a nők és férfiak közötti történelmi konfliktusokra hivatkozik.

Tymoteusz Zych, az Ordo Iuris alelnöke azt is elmondta, hogy az egyezmény teljesen aláássa a hagyományos családmodellt.

Rámutatott, hogy a dokumentum célként tűzte ki a hagyományos női és férfi szerepek felszámolását, ami lényegében az európai kultúra felszámolásához vezethet. Ezt az egyezmény kötelező „nem sztereotipikus oktatással” képzeli el, ami a szakértő szerint az LMBT-oktatáshoz áll legközelebb és olyan Marxista elvekre épül, minthogy a család mesterséges társadalmi konstrukció, amiben a férfi uralkodik a nő felett, ezért ki kell irtani a társadalomból.

Szintén kérdéses a biológiai nem helyett a „gender” kifejezés használata, amely több ország esetében is ellentétes az ország jogrendszerének nemi definíciójával. Párkányi Eszter elmondta, hogy azért is veszélyes az egyezmény elfogadása, mert azáltal bekerül a nemzeti jogrendbe, és onnantól a bírói aktivizmus és a jogértelmezés révén alááshatják a biológiai nem koncepcióját a jogrendszerben, ezáltal pedig a férfi és nő közötti házasságot is.

A két szakértő egyet ért abban is, hogy az egyezmény nem szolgál semmilyen megoldással a családon belüli erőszak problémájára.
Mind Lengyelország, mind Magyarország lényegesen szigorúbb intézkedéseket fogadott el a családok és a nők védelmére.

Tymoteusz Zych elmondta, hogy Lengyelországban az egyik legalacsonyabb a nők ellen elkövetett erőszakos esetek száma és az ilyen eseteket rendkívül nagy arányban fel is derítik. Hozzátette, hogy

az egyezmény teljesen figyelmen kívül hagyja a bántalmazások valódi okait, mint a drog és alkoholproblémákat és egyedül a nemi szerepeket akarja bűnösként beállítani.

Brüsszel mindent megold

Párkányi Eszter arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a dokumentum ütközhet tagállami alkotmányba, ez nem mindig jelent védelmet.

Bulgáriában például alkotmányellenesnek ítélték az egyezményt, mire fel az Európai Unió szakértői delegációt küldött az országba, hogy „segítsenek” a kelet-európaiaknak, akik nem tudják helyesen értelmezni az egyezményt és rájöjjenek, hogy nem alkotmányellenes.

Zych egy lengyel példát is hozott, amikor a Bizottság hat lengyel város támogatási pályázatát utasította el, amiért nem alapon diszkriminálnak és LMBT-mentes zónákat hoznak létre. A szakértő szerint ez egyértelműen ideológiai támadás és egyszerűen hazugság, mert semmi ilyesmi nem történik Lengyelországban. Közölte, emlékeztetni kéne az uniós döntéshozókat, kiváltképp a Bizottság tagjait, hogy az uniós jog kötelezi őket a tagállami jogrendszerek tiszteletben tartására.

Mi köze a migrációhoz?

A magyar kormány több szempontból is elítéli az egyezményt. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter már korábban jelezte, hogy a magyar kormány nem támogatja az isztambuli egyezményt amiatt sem, mert ellentétes a migrációs politikájával.

„Tény, hogy elég tájidegen terület” – fogalmazott Párkányi Eszter. A szakértő elmondta, hogy a dokumentum úgy kapcsolódik a migrációhoz, a menedékkérelmek benyújtásánál is figyelembe akarja vetetni a nemi szempontokat, a gendert. „Így lényegében elképzelhető olyan helyzet, hogy ha valaki megérkezik a határra és kijelenti, hogy transznemű, és ezért az országában üldöztetés éri, akkor joga van a menedékhez” – fogalmazott.

Ez fegyver lehet a többnyire muszlim lakosságú országokból érkező bevándorlók kezében, hiszen az ilyen országokban nem támogatják az LMBT-ideológiát és könnyen tudnak rá hivatkozni.

Az ellenállás

Az Ordo Iuris és az Alapjogokért központ petíciót is kezdeményezett a genderegyezmény megállítására. A petíció szerint az egyezmény uniós szintű elfogadása egyértelműen az EU hatáskörének túllépését jelentené – ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy az Európai Bizottság kész elfogadni azt. Az uniós ratifikálás viszont azzal a komoly következménnyel járna, hogy azoknak az államoknak is alkalmazniuk kellene az egyezményt, amelyek eddig nem is ratifikálták, ráadásul a felmondása szinte lehetetlenné válna.

A petíciót eddig több mint 49 ezren írták alá Európa szerte és 22, főleg kelet-közép-európai szervezet támogatását élvezi – olvasható a V4NA Hírügynökség cikkében.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések