Hirdessen itt

Figyelem: változnak az energiacímkék a nagygépeken

Jövőre lecserélik a háztartási nagygépek energiafogyasztását jelző címkéket.

Ugyanakkor már most is lehetnek a boltokban olyan készülékek, amelyeken a régi mellett az új is megtalálható. Lássuk, miről ismerhetjük fel!

D kategória lesz a régi A+++

A legfontosabb változás, hogy az „A” kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel. Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

Az új címkéken megszűnnek a pluszos jelölések, a mostani A+++ értékek csak D besorolásra lesznek elegendőek

Könnyebb az összehasonlítás

A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017 óta már valamely pluszos „A” kategóriába tartozik, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebben lehet különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is döntöttek úgy, hogy új energiacímkéket vezetnek be, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

Zajszint szerint is osztályoznak

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak. A tévékészülékeket és lámpákat is érinti a változás. Egyes kategóriáknál új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az ecoprogram hosszát is, a fogyasztást 100 mosogatás alapján határozzák meg.

Kóddal lehívható termékismertető

Az energiacímkékkel kapcsolatos változások miatt több gyártó megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb készülékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami az EPREL (EU Product Database for Energy Labelling), azaz az energiacímke-köteles termékek nyilvántartására szolgáló nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői is.

Milyen jellemzőket mutat?

Mosó-, mosogatógép- vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, amelyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok + jel.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések