A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ismét egy felháborító ügy: rabszolgatartót kaptak el Budapesten, de a bíróság elengedte

Gyakorlatilag rabszolgaként tartott, kizsákmányolt embereket egy budapesti férfi. Elkapták, előzetesbe rakatták volna, de a bíróság úgy döntött, hogy nincs rá szükség, elég, ha Budapestet nem hagyja el az eljárás ideje alatt. Holott a gyanúsításban nagyon komoly dolgok szerepelnek. ráadásul az első dolga az volt az illetőnek, hogy elment Budapestről, egyenesen az ügy egy tanújához.

Ismételten őrizetben a több ember kizsákmányolásával gyanúsított férfi, mivel három napon belül megsértette a bűnügyi felügyelet szabályait - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség.

Az történt, hogy a gyanú szerint az illető éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben levő embereket. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elfogta és letartóztatását indítványozta. A bíróság bűnügyi felügyeletbe helyezte a férfit, aki ennek szabályait súlyosan megszegte, így az ügyészség őrizetbe vette és ismételten indítványt tett a letartóztatása iránt.


A megalapozott gyanú lényege szerint egy negyvenkilenc éves férfi a 2017-2020. között három, kiszolgáltatott helyzetben levő férfit bírt munkára, kettejüket a tanyáján, egyiküket a lakóhelyén lévő melléképületben szállásolta el. Az egyikük hárommillió forint értékű ingatlanát is úgy íratta át a gyanúsított a saját hozzátartozója nevére, hogy az eredeti tulajdonos egy fillért sem kapott. Amikor a megkárosított férfi a munkavégzés közben megsérült, a gyanúsított csak késve vitte el orvoshoz, így a sértettnek két lábujját is amputálni kellett. A sértettet a gyanúsított később bántalmazta is, amely után a férfi megszökött kizsákmányolójától.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki három rendbeli, minősített eseti emberkereskedelem, valamint csalás bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt. A nyomozó ügyészség – a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve – segített a két kizsákmányolt férfin.


A nyomozó ügyészek indítványt tettek a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, hogy álláspontjuk szerint fennáll a szökés-elrejtőzésnek, a bizonyítás akadályozásának és a bűnismétlésnek a veszélye. A gyanúsított próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt keveredett megalapozott gyanúba. A nyomozási bíró a bizonyítást nem látta veszélyben, és letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet alá helyezte a gyanúsítottat. Előírta a számára, hogy Budapestet nem hagyhatja el és heti három alkalommal jelentkeznie kell a rendőrségen.

A gyanúsított 2020. július 21-én – a bíróság kényszerintézkedést elrendelő döntését követő harmadik napon – Budapestet elhagyta és Budakalászon találkozott egy, a védelem által tanúként kihallgatni indítványozott személlyel. A férfi ezzel a bűnügyi felügyelet szabályait igen rövid időn belül súlyosan megszegte, emiatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az új tényekre figyelemmel ismételten őrizetbe vette és indítványt tett a letartóztatására. A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan július 24-én dönt.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések