Egyre nagyobb gondot okoznak New Yorkban a lövöldözéses bűncselekmények, azonban a baloldali városvezetés inkább arra használja a rendőrséget, hogy egy Black Lives Matter feliratot védjenek. Azonban ezt sem sikerült teljesíteni, ugyanis kék festékkel össze tudták festeni a Trump Tower előtti feliratot. Nem véletlenül a kék színt választották – írja a V4NA Hírügynökség.
Valamivel több mint egy héttel ezelőtt a Black Lives Matter aktivistái hatalmas sárga betűkkel festették fel a mozgalom nevét New Yorkban a Trump Tower elé. Az akcióban a világváros demokrata párti polgármestere, Bill De Blasio is részt vett.
A demokrata Bill de Blasiót 2013-ban választották meg New York polgármesterének, 2017-ben ismét neki szavaztak bizalmat a helyiek. Annak idején Soros György is de Blasiót támogatta Michael Bloomberggel szemben.
A BLM-feliratokat azonban több városban is megrongálták, Kaliforniában egy Soros György tőzsdespekuláns által támogatott ügyész eljárást is indított emiatt.
A BLM-feliratot New Yorkban is megrongálták. Néhány nappal ezelőtt egy férfi piros festékkel esett neki az „alkotásnak” – számol be róla a V4NA Hírügynökség.
Bill de Blasio azzal próbálta elejét venni a rongálásnak, hogy két tucat rendőrt vezényelt a helyszínre, akiknek az a feladata, hogy éjjel-nappal őrizzék a feliratot.
Tegnap azonban ismét megrongálták a feliratot, többek között egy afroamerikai nő kék festéket locsolt szét rajta. Az internetre felkerült videófelvételek szerint egy nő, aki szivárványos zászlót viselt a hátán, azt kiabálta, hogy „minden élet számít” (all lives matter), illetve azt is, hogy „a kék életek is számítanak” (blue lives matter), ezzel utalva arra, hogy a rendőrök is fontosak számára. A három elkövetőt letartóztatták.
Egy másik nő is közölte a véleményét:
Sokakat felháborított azonban, hogy de Blasio egy felirat védelmére használja a rendőrséget, a rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a tavalyi év hasonló időszakához képest 277 százalékkal nőtt a lövöldözéses bűncselekmények száma. Csak ezen a hétfőn 18 embert lőttek le, mindezt 14 lövöldözésben. Az internetet egy olyan videó is bejárta, amelyen az látható, amint egy autóból lelőnek egy apukát, aki a gyermekével sétál az utcán.
Bill de Blasio egyébként egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a második világháború óta most vannak a legkevesebben börtönben New Yorkban.
– Biztonságban vagyunk, és jobbak vagyunk – fogalmazott.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Just heard that @NYCMayor has 1 & 8 securing the #BlackMindsMatter mural at Trump Tower. That’s one sergeant and eight cops, x 3 tours a day! Violence, shootings, and murder is up in NYC and this clown has three sergeants and 24 cops guarding a mural! If true, #SICKENING— Bernard B. Kerik (@BernardKerik) July 16, 2020
Bill de Blasio azzal próbálta elejét venni a rongálásnak, hogy két tucat rendőrt vezényelt a helyszínre, akiknek az a feladata, hogy éjjel-nappal őrizzék a feliratot.
Black people throw blue paint to a BLM mural in NY and chanting “blue lives matter” while a liberal karen looses it pic.twitter.com/T9BSFUFEh7— Based Argentina (@basedargentina1) July 18, 2020
Tegnap azonban ismét megrongálták a feliratot, többek között egy afroamerikai nő kék festéket locsolt szét rajta. Az internetre felkerült videófelvételek szerint egy nő, aki szivárványos zászlót viselt a hátán, azt kiabálta, hogy „minden élet számít” (all lives matter), illetve azt is, hogy „a kék életek is számítanak” (blue lives matter), ezzel utalva arra, hogy a rendőrök is fontosak számára. A három elkövetőt letartóztatták.
Egy másik nő is közölte a véleményét:
“Gyermekek halnak meg az utcán, Jézus nem ezt tanította. A BLM maga a démon, az ördög. Hazugok! Mindenki élete fontos,állítsátok meg ezt”
Sokakat felháborított azonban, hogy de Blasio egy felirat védelmére használja a rendőrséget, a rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a tavalyi év hasonló időszakához képest 277 százalékkal nőtt a lövöldözéses bűncselekmények száma. Csak ezen a hétfőn 18 embert lőttek le, mindezt 14 lövöldözésben. Az internetet egy olyan videó is bejárta, amelyen az látható, amint egy autóból lelőnek egy apukát, aki a gyermekével sétál az utcán.
Annak ellenére, hogy a bűnözés hatalmas mértékben nő New Yorkban, a város vezetői mégis egymilliárd dollárt vonnak el a rendőrségtől.

0 Megjegyzések