A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Elfogták a zsaroló, önbíráskodó bűnözőket, “temetőbe akarták tenni” áldozatukat (videó)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. A. 44 éves rakamazi és K. Cs. 45 éves budapesti lakosok ellen. 

A nyomozás adatai szerint B. A. telefonon keresztül megfenyegetett egy debreceni férfit, hogy amennyiben nem rendezi a korábban tőle megvásárolt személygépjárműre terhelt tartozást, valamint a forgalomba helyezését, akkor megtalálja és temetőbe teszi.


2020. május 15-én K. Cs. adott nyomatékot személyesen is a telefonon közölt fenyegetésnek úgy, hogy a debreceni férfit több alkalommal megütötte. Az ügyben a szabolcsi rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival együttműködve intézkedtek, és az elfogáshoz – mivel felmerült, hogy az elkövetőknek fegyvere lehet – a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, akik K. Cs.-t Budapesten, B. A.-t Tarcalon fogták el 2020. július 3-án.

A férfiakat a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezte a két gyanúsított letartóztatásának indítványozását.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések