A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Dobrev Klárával tárgyalt a főszerkesztő az Index kivégzése előtt

Az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnökének, Bodolai Lászlónak az egyik zárt internetes fórumon publikált bejegyzése azt sejteti, hogy Dull Szabolcs szándékosan verte szét a szerkesztőséget. 

A vezető szerint az Index volt főszerkesztője üzleti titkokat szivárogtatott ki a sajtó számára, és magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetett. A PestiSrácok.hu indexes forrásból úgy tudja, az ominózus igazgatósági ülés után Dull Szabolcs rögtön Dobrev Klárával beszélgetett, Gyurcsány Ferenc neje közel fél óráig tárgyalt a portál volt főszerkesztőjével.

Befutott több olyan infó, hogy Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt a következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása – többek között ezt írta Bodolai az egyik zárt fórumon közölt bejegyzésében.

NYAKÓVAL NAPONTA TÖBBSZÖR IS BESZÉLT

De nem csak Gyurcsányné személye tűnik fel a háttérben. Indexes körökből tudható, a portál menesztett főszerkesztője az elmúlt időszakban naponta többször is egyeztetett a szociknál jelenleg háttéremberként tevékenykedő Nyakó Istvánnal is, tehát napi szinten folytathatott megbeszéléseket a balliberális oldal befolyásos arcaival. A volt főszerkesztő, aki Bodolai nyilatkozata szerint kiharcolta magának a kirúgást, amikor üzleti titkokat szivárogtatott ki, és megingatta a piac bizalmát is azzal, hogy átállította a portál címlapján a függetlenségi barométert – olvasható a PestiSrácok cikkében.

SOROS-DIZÁJN

A tegnapi tüntetés tükrében az is érzékelhető, hogy a Momentumot sem érték váratlanul a fejlemények, az események elé szaladva jelentették be a megmozdulást. A demonstráción készült felvételek sem spontán, hirtelen kirobbanó, alulról táplálkozó, organikus demonstrációra utalnak, hanem jól kidolgozott, előre megtervezett politikai akció képzetét keltik. A magasba emelt telefonok, a transzparensek, a szlogennek, a rigmusok mind megjelentek már a balliberális oldal által szervezett megmozdulásokon. Ugyanazok a motívumok, arculati elemek, színvilág és rigmusok köszöntek vissza, amelyeket például a Soros-egyetem miatti megmozdulásokon már láthattunk-hallhattunk. Szabad ország, szabad egyetem/szabad ország szabad sajtó.


NINCS BIZONYÍTÉK FIDESZES POLITIKAI BEAVATKOZÁSRA

Miközben kitört a legújabb nemzetközi visszhangot is keltő hiszti a magyar sajtószabadság sokadjára vizionált halála miatt, egyetlen olyan hír nem látott napvilágot, amely az Indexen belüli politikai nyomást bizonyítaná. A nyilvánosságra kerülő információk egyike sem tartalmaz még finom utalást sem olyan konkrét esetre, amely a sajtószabadság sérülését igazolná. Nem olvashattunk politikai utasításokról, cenzúrázott cikkekről, tabutémákról, egyetlen olyan konkrét eset sem került az utóbbi napokban, hetekben a nyilvánosság elé, amely igazolná, hogy a szerkesztőség politikai nyomás alatt működött. Még a balliberális sajtó vezető alakjai sem tudnak olyan történésről, amely során sérült volna a szerzői, szerkesztői szabadság az Indexnél.

Az Átlátszó főszerkesztője, Bodoky Tamás a közösségi oldalon publikált posztjában például Bodolai László védelmére kelt. Ő úgy véli, hogy Bodolai szárnyai alatt a kezdetektől függetlenként és kritikusként működött a portál, és most sem látszott meggyőző bizonyíték a politikai beavatkozásra.

NEMZETKÖZI HISZTI

Mindezek ellenére az Európai Bizottság alelnöke már a magyar sajtóra gyakorolt politikai nyomásról beszél, a Politico című lap szerint Vera Jourová főleg az Index miatt aggódik. Egyelőre nem tudunk olyan esetről, amely alátámasztaná a fideszes politikai nyomást, ám a belső berkekből kiszivárgó információfoszlányok arra utalnak, hogy az indexes puccsban közreműködtek azok a magas rangú baloldali politikusok, akik most hangosan siratják a portált.

GYURCSÁNYNÉ: NA BUMM

Dobrev Klára, aki eddig meglepő módon hallgatásba burkolózott, szombaton Facebook-oldalán azt írta, „amikor a magyar jogállamiságért küzdünk, az Indexért is küzdünk”. Gyurcsányné végtelen bölcsességét azzal indokolta, hogy az Index az élete részévé vált, még ha bosszantotta is olykor egy-egy vélemény vagy tévesnek ítélte meg azt.

Na bumm, nyilván az újságíró is elégedetlen volt azzal, amit mondtam, ilyen a demokrácia

– írja.

Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz úgy véli, ha megfosztja a magyarokat a hírektől, akkor a magyarok milliói nem fognak hallani azokról a lopásokról, zsarolásokról, fenyegetésekről, amelyekre a kormányzásuk alapul.

Orbán fél az országtól, fél tőletek, és azt hiszi, ha megvonja az országtól a híreket, meg tudja őrizni hatalmát

– vélekedett a magyar emberek gondolatait Brüsszelből is jól ismerő politikusnő – írta a PestiSrácok.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések