A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A saját piacainkon verne minket agyon az EU-s agrárpolitika

Nem lehet egy év alatt felkészülni az Európai Unió közös agrárpolitikájára, amit az új környezetvédelmi előírások, azaz a zöldmegállapodás szerint kell kialakítani, mert ehhez egy teljesen új technológiára lenne szükség a mezőgazdaságban – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elnök elmondta, az új szabályozás azzal járna, hogy gyakorlatilag a saját piacainkon veretnek agyon bennünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon szigorú szabályokat fogalmaznak meg a gazdálkodás terén, miközben az Európai Unió legnagyobb befektetői a harmadik világ országaiból korlátlanul hozhatnak be terményeket. Ilyen körülmények között pedig a magyar mezőgazdaság képtelen labdába rúgni – fűzte hozzá.

Az új szabályok tartalmazzák például azt, hogy ötven százalékkal kell csökkenteni a növényvédő szerek, a műtrágya és az antibiotikumok felhasználását, de előírják a vetésforgókat, illetve a különböző haszonnövények egymás melletti termeszthetőségét is.

– hangsúlyozta, hozzátéve, ez durva támadás a gazdák ellen.

Jakab István kiemelte, azt kérik, hogy a szigorú uniós szabályokat a harmadik világ országaiból beérkező áruk esetében is alkalmazzák, hiszen csak így lesznek azonos feltételek a piacon.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések