Idősekhez csöngettek be, hogy papírt gyűjtenek. Amíg a lakó a papírt kereste, ők loptak mindent, amit értek.
A Kaposvári Törvényszéken, mint másodfokú bíróságon egy papírgyűjtéssel szélhámosodó társaságot ítéltek el.
A vádlottak, és egy ismeretlenül maradt társuk személygépkocsival az ország különböző pontjaira utaztak, Somogyon kívül Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében is megfordultak.
Idős sértettekhez csöngettek be arra hivatkozva, hogy papírt gyűjtenek. Mialatt két nő elterelte a házigazda figyelmét, ismeretlen társuk a lakásból készpénzt, illetve különböző értékeket lopott.
Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság elsőfokon egy 25 éves és egy 41 éves nő felelősségét állapította meg többrendbeli kifosztás és más bűncselekmények miatt.
A fiatalabb vádlottat mint különös visszaesőt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre, míg az idősebb nőt szintén mint különös visszaesőt 5 év börtönbüntetésre ítélték azzal, hogy feltételes szabadságra egyikük sem bocsátható.
A vádlottak a 13 sértettnek összesen négy és fél millió forint kárt okoztak, mely azonban nem térült meg, viszont a Kaposvári Törvényszék helybenhagyó ítéletével az elsőfokú bíróság határozata jogerőre emelkedett.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések