Hirdessen itt

A balliberális politikai elit azon dolgozik, hogy kicsinálja a független és objektív googlet: itt az eredmény

Az Alphabet (a Google anyacége) felülmúlta a második negyedévre készült előrejelzéseket, de ez volt az első alkalom a cég történetében, hogy a bevétel csökkent – írja a CNBC. A járvány lelassította a gazdasági növekedést és a hirdetési bevételek is visszaestek, így a cég részvényárai alig emelkedtek.

AZ IGAZGATÓTANÁCS ENGEDÉLYEZTE, HOGY A CÉG VISSZAVÁSÁROLJON 28 MILLIÁRD DOLLÁRNYI C OSZTÁLYÚ RÉSZVÉNYT.

Ruth Porat pénzügyi igazgató elmondása szerint a felhasználók a negyedév végére visszatértek a megszokott keresőszavakhoz, így a hirdetők is elkezdtek költeni a reklámokra, így a keresésekből végül annyi bevétele lett a cégnek, mint tavaly.

Maga az Alphabet is megfelezte a sajt marketingkiadásait és létszámstopot vezetett be az év második felére. Több tervezett befektetést is lelassítanak (mint például az új alkalmazottak felvételét), de Sundar Pichai vezérigazgató bízik azokban a területekben, ahol várható a növekedés, mint például a mesterséges intelligencia, a YouTube és a netes vásárlás.

Mindeközben a Google egy trösztellenes vizsgálat középpontjában áll, majdnem minden amerikai államból nyomoznak. Pichai szerint a vizsgálat még eltart egy darabig, és alkalmazkodni fognak hozzá.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések