A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kisebb pénzbüntetést kapott Le Pen pártja

A francia igazságszolgáltatás 18 750 eurós pénzbüntetésre ítélte kedden a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülést egy, a 2012-es parlamenti választások kampányát érintő pénzügyi visszaélés miatt.

A párizsi büntetőbíróság ugyanakkor felmentette a pártot az ügy legfőbb vádpontja alól, amely szerint az állam által a jelölteknek visszatérítendő kampányeszközök túlszámlázásával épített volna ki csalói hálózatot az akkor Nemzeti Front, amely azóta Nemzeti Tömörülésre változtatta a nevét.

Az ügyészség azt állította, hogy egy szofisztikált rendszer épült ki a pártvezető Marine Le Pen pártvezető körül, amely túlszámlázta a kampányköltségekre az állam által biztosított pénzeket. Az állam 11,6 millió eurós kártérítést követelt a párttól, az ügyészség pedig további 500 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte a bíróságtól.

A bírók a párt bűnösségét viszont csak azért mondták ki, mert a kampányát szervező, Riwal nevű kommunikációs ügynökségtől több millió eurós, kamat nélküli kölcsönt kapott három évre, és fiktív módon alkalmazott munkatársakat, akik azóta a párt ismert képviselői lettek: Nicolas Bay és David Rachline.

A bíróság azonban úgy vélte: nincs kellő bizonyíték arra, hogy a kampányeszközöket (szórólapokat, plakátokat, internetes oldalakat) 9 millió eurós összegben túlszámlázta volna a párt.

A Riwal vezetőjét, a Marine Le Penhez közel álló Frédéric Chatillont viszont tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre és 250 eurós pénzbírságra ítélték a pénzügyi csalásért, a Nemzeti Tömörülés jogászát, Jean-Francois Jalkh pedig hat hónap letöltendő szabadságvesztést kapott a hitelezéshez kidolgozott csalás miatt.

A Le Monde című francia napilap 2016-ban írta meg a kiszivárgott panamai dokumentumokra hivatkozva, hogy a Nemzeti Tömörülés a kommunikációs ügynökségén, a Riwalon keresztül egy szofisztikált offshore-rendszert épített ki, amelyet arra használtak fel, hogy franciaországi pénzeket vigyenek ki az országból fedőcégek és hamis számlák segítségével.

A Le Monde azt állította, hogy 2012-ben, az elnökválasztást követően Frédéric Chatillon a Riwal számlájáról 316 ezer eurót vitt ki Franciaországból. Ekkor épült ki a bonyolult pénzügyi rendszer egy Hongkongban bejegyzett, Time Dragon nevű fedőcég megvásárlásával, amelynek anyavállalatát a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda jegyezte be a Brit Virgin-szigeteken.

A hálózatban szerepelt egy hongkongi vállalkozás is, az Ever Harvest Garments, amely a lap szerint hamis számlákat állított ki Marine Le Pen mozgalmának a 2012-es választásokra létrehozott internetes oldalak kifizetésére, valamint egyéb pénzügyi mozgások fedezésére.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések