Hirdessen itt

Az AC Milanhoz szerződhet ősztől Szoboszlai Dominik egy olasz futballportál szerint

Az osztrák bajnok Red Bull Salzburg játékosa, Szoboszlai Dominik és az AC Milan közelebb került egymáshoz – írta hétfőn a calciomercato.com, azt érzékeltetve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 19 éves támadó középpályása a nyári átigazolási időszak után az olasz élcsapatnál folytathatja pályafutását.

Az olasz szakportál szerint a milánóiak lehetséges új szakvezetőjének, Ralf Rangnicknak az egyik nagy célpontja a Salzburg magyar tehetsége. Szoboszlai neve „piros betűvel szerepel” a német szakember noteszében. Rangnick részese annak a versenynek, amely a 2000-es futballévjárat legjobbjainak megszerzéséért folyik kontinentális szinten – írta az olasz forrás.

A calciomercato szerint az AC Milan óvatosan akar eljárni az ügyben, már csak azért is, mert

Szoboszlai a francia bajnok Paris Saint-Germain és a londoni Arsenal érdeklődését is felkeltette.

A portál úgy tudja, hogy az elmúlt néhány órában intenzívebbé váltak a kapcsolatok a magyar játékos ügynökével, Esterházy Mátyással, és a Szoboszlai megszerzésére irányuló műveletet a milánói klub ügyvezető igazgatója, Ivan Gazidis már jóváhagyta.

Esterházy Mátyás itthon a közmédiának a hétvégén úgy nyilatkozott: örül annak, hogy Szoboszlai kiemelkedően teljesít osztrák klubjában, és már a márciusi leállás előtt is voltak jelei annak, hogy a támadó középpályás fejlődése jó irányba halad.

„Nem csörög gyakrabban a telefonom, mint máskor, de nyilván nem tesz rosszat egy játékos megítélésének, ha nyolc tétmeccsen hat gólt szerez és van kilenc gólpassza” – fogalmazott szombaton a menedzser.

Hozzáfűzte, hogy megítélése szerint

Szoboszlai Dominik piaci értéke 20 millió euró fölött van.

A játékos salzburgi szerződése még két évig érvényes, ügynöke ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem feltétlenül terveznek klubváltást a nyáron.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések