Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Újabb részletekre derült fény az érettségi vizsgákról – Itt a bejelentés: rendőrök is segítenek, ballagás nem lesz

Tegnap kiderült, hogyan tervezi a kormány az idei érettségiket a járványügyi vészhelyzetben, pénteken pedig Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján számolt be a részletekről.

Maruzsa Zoltán:

Az államtitkár beszámolt róla, hogy tegnap este megjelent a kormányrendelet az érettségikről.

Május 4-étől csak írásban lesz érettségi, s csak olyan tárgyakból lesz szóbeli, mint a judaisztika, népművészet, hittan, testnevelés, ahol nem volt, vagy nem kivitelezhető az írásbeli.

Az írásbeliből felmentettek szintén szóban vizsgázhatnak.

Az előrehozott érettségiket eltörlik, de ősszel lesz lehetőség pótolni

A szintemelők egy részét megtartják

Az érettségi bizonyítványok teljeskörűen érvényesek lesznek azoknál is, akik ősszel vizsgáznak

A nyelvvizsga-érettségiket komplexként számítják majd be még úgy is, hogy nincs szóbeli.

Április 20-ig lehet visszalépni az érettségitől az Oktatási Hivatal felületén, és később lehet majd érettségizni. Aki visszalép, s volt a vizsgadíja, annak azt visszafizetik.

Lehet módosítani a jelentkezéseken: aki nem tudott emelt szintre megfelelően felkészülni, van mód, hogy középszintű vizsgát tegyen.

Van mód középszinten megadott nyelvi jelentkezés emelt szintűre módosítására is, így megszerezhető a nyelvvizsga.

Újraindíthatóak lesznek a nyelvvizsgák azon vizsgaközpontokban, amik ezekre alkalmasak, ezek felkészítése most zajlik, néhány napon belül ez megvalósulhat.

Biztonság:

Nem kötelező 10 fővel, lehet kevesebbel is tartani egy teremben az érettségit, de maximum 10-en lehetnek a teremben. A másfél méteres távolság egymástól is szintén „legalább" kategória, ha van lehetőség, lehet az 2-2,5 méter is.
 Az iskolák környékére rendőri jelenlétet kérnek, hogy ne legyenek csoportosulások, beszélgetés az épületek előtt.
 Bármely köznevelési intézmény bármely tanterme bevonható lesz a vizsgáztatásba.
 Az első héten a kezdés 9 óra lesz, nem 8, hogy a fiatalok utazása ne essen egybe a 8 órai munkakezdésre igyekvő százezrek-milliók utazásával.
 Igény szerint maszkot biztosítanak a tanulók és felügyelők számára, de a viselését nem teszik kötelezővé. Az iskolákban fertőtlenítés is lesz.
 Kollégiumi elhelyezést is biztosítanak, ha kell. Az érettségi kapcsán módosítják a kollégiumokat bezáró rendeleteket: egy szobában egy tanuló lehet az érettségi idején.

Maruzsa államtitkár szerint ezekkel a módszerekkel sikeres érettségit tudnak lebonyolítani.

Látják, hogy a fogadtatás terén nincs konszenzus, bizonyos pártok más véleményen vannak, de vannak üdítő kivételek, és ez olyan eset, amikor a politikai és szakmai kérdések el tudnak válni.

A külföldi állampolgárságú magyarok érettségijéről: indiferens az állampolgárság, vannak közülük, akik most is itt vannak, de olyanok is, akik jelenleg külföldön tartózkodnak. Akiknél határátlépés szükséges, a helyszínek kijelölése kapcsán megtörténik a kapcsolatfelvétel, ezekről a diákokról a jövő hétre lesznek pontos adatok. Nincsenek sokan, nem kell karanténba menniük, biztosítva lesz a határátlépés és a kollégiumi elhelyezés is.

Ballagásokat idén nem lehet tartani.

Aki beteg, légúti panaszai vannak, azok számára kérés, hogy ne menjenek el érettségizni. Mivel a lappangási idő hosszú, ezért annak, hogy a bejáratnál az iskolákban a diákokat teszteljék, nincs értelme.

Felvételi ponthatárok: a felsőoktatási intzémények kapacitásai nem változtak, tehát a felvételi ponthatárok továbbra is megmaradnak, mert annak kiszámításához nincs köze a jelenlegi helyzetnek. Ha a megajánlott jegyek rendszerét vezették volna be, az komoly gondokat okozott volna ebben a tekintetben.

Azok számára, akik elhalasztják az érettségijöket, ősszel nagyobb volumenű érettségiket tartanak. A felsőoktatásban augusztusban meghirdetik a pótjelentkezést, emellett a keresztféléves felvételinél is nagyobb kapacitásokra lehet számítani.

Az idei érettségik során 6000 felügyelő tanárra lesz szükség. Maruzsa Zoltán bízik benne, hogy lesz elég felügyelő, egyben arra kéri a tanárokat, vállalják a feladatokat, tehermentesítsék az idősebb tanárokat és tegyék lehetővé a gyerekek érettségijét. Maruzsa Zoltán maga is jelentkezik a felügyelő tanárok közé.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések