Hirdessen itt

„Most meghalsz” – Baltával támadt feleségére egy borsodi férfi, ez vár most rá!

Miután baltával és vasrúddal is bántalmazta, házuk felrobbantásával akarta megölni feleségét egy idős férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Parasznyán, a megyei főügyészség vádat emelt a 81 éves gyanúsított ellen.

A főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat a férfi ellen.

A vádlott 48 éve házas, feleségével 2007 szeptemberétől Parasznyán egy családi házban laktak. A férfi rendszeresen ivott, s feleségét több alkalommal azzal gyanúsította, hogy meglopja, az életére tör, ezért folyamatos lelki terrorban tartotta.

Két évvel ezelőtt a házuk felrobbantásához két PB-gázpalackot vásárolt; 2018. november közepén az esti órákban magához vett egy fém széklábat, bement az asszony szobájába, és elkérte tőle a kisbaltát faaprítás indokával. Amikor a felesége átadta neki, a balta fokával erőteljes ütést mért a fejére.

A megszédült nőt a baltával tovább ütötte, és amikor az védekezve megfogta a baltát, elővette a széklábat, a felesége kezére ütött, amely eltört. A földre került nőt többször megütötte, s közben azt kiabálta, hogy "most meghalsz!"

Amikor abbahagyta felesége ütlegelését, a nő állapota alapján úgy gondolta, hogy meg fog halni. Az asszony lakrészébe bevitte és megnyitotta a két gázpalackot, majd elrejtőzött az udvaron. A palackokból kiáramló gáz a kandallóban égő tűz miatt belobbant, és a lángok átterjedtek a szoba berendezési tárgyaira.

Az ügyészség közleményében arra is kitért, hogy a nő a vádlott tudomásán kívül elmenekült az ingatlanból, és egy szomszédjától kért segítséget.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ingatlanban mintegy 10 millió forintos kár keletkezett.

A vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért az ügyészség a felmentésére tett indítványt, egyidejű kényszergyógykezelésének elrendelésével.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések