Hirdessen itt

Tragédia: frontálisan balesetben halt meg egy édesanya a 87-es úton – videó

Nem használta a biztonsági övét a kétgyermekes anyuka, ezért vesztette életét a balesetben.

A 40 év körüli asszony Fiat típusú kocsijával kedden hajnalban Szombathely felől haladt a 87-es úton. Amikor Táplánszentkereszt határában járt, a Vörösmarty Mihály utcában egy balról kikanyarodó Iveco kisteherautóval karambolozott – számolt be róla a vezess.hu.

A rendőrség szerint egyik sofőr sem kötötte be magát, ráadásul a kocsiban a légzsák sem nyílt ki, így az édesanya becsúszott a kormány alá. A frontális ütközés következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.


Több szemtanúja is volt a balesetnek, akik megpróbáltak a nő segítségére sietni, de a helyi önkéntes tűzoltók is pillanatok alatt megérkeztek. Néhány helybéli a csattanás hangjára riadt fel.

Az egyik kocsi vezetője könnyeivel könnyeivel küszködve mesélte a portálnak, mennyire megrázta, hogy nem tudott segíteni az édesanyán, akinek a kocsija hátuljára két gyerekének a neve volt felírva.

Egy másik sofőr azt mondta a baleset pillanatok alatt bekövetkezett, pedig úgy látta nem ment gyorsan a kisteherautó, nagyjából 35-40 km/h haladhatott, amikor megkezdte az irányjelzését és a kanyarodást. Ezután már csak a feltörő füstfelhőt látta

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések