Hirdessen itt

Megértették a nyaralók, hogy nem buli a koronavírus: Siófok strandjai mostanra teljesen kihaltak

Elkezdték komolyan venni az embereket sorra tizedelő koronavírust a siófoki nyaralótulajdonosok, akik korábban azért utaztak le a Balatonra, hogy ott nagyobb eséllyel vészeljék át a járványt, azonban a menekülésük inkább szólt vakációról, sem mint óvintézkedésről.

Teljesen kiürült Siófok városa, viszont ez nem volt elmondható néhány nappal korábban, ugyanis a nyaralóhelyekkel rendelkező emberek tömegével érkeztek vakációzni a Balatonra, gondolván, ott kisebb esélyük lesz elkapni a koronavírust. A nyaralótulajdonosok dörzsölt elképzelése ellenére csütörtökön több balatoni polgármester is jelezte, hogy azzal, ha csoportosan leutaznak a tópartra, semmit sem fognak elérni, sőt még nagyobb eséllyel adhatják át a vírust a helyi lakosoknak – írja az Index.

A fertőzés terjedésének lassítása végett március 20-ig ezért be is zárt az önkormányzati strand Balatonalmádiban.

Lengyel Róbert siófoki polgármester az önkormányzat oldalán hívta fel a nyaralótulajdonosok figyelmét, hogy a veszélyhelyzetre való tekintettel és állampolgári kötelezettségeiknek eleget téve, ne utazzanak le a Balatonra és költözzenek oda, hanem maradjanak a lakhelyükön.

Csopak polgármestere, Ambrus Tibor pedig a Veszprém Tv-nek mesélte el a tapasztalatait a leutazó nyaralókkal kapcsolatban.

"A településen valódi happening-hangulat van, nyarat idéző tömeg hömpölyög, az éttermekben nem lehet asztalt találni és a fagyizók előtt is kígyózik a sor" – mondta.

A polgármesterek mondanivalóját támasztja alá az is, hogy Balatonlellén egy fertőzött, budapesti férfit rendeltek karantén alá, miután Ausztriában dolgozott, majd beköltözött a lellei nyaralójába, egy harminclakásos társasházba.

Kenéz István, Balatonlelle polgármestere az RTL híradójában kérte meg a nyaralótulajdonosokat, hogy ne utazzanak le és költözzenek be az üdülőikbe.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések