A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hihetetlen: gyógyultnak nyilvánítottak két, 100 éves koronavírus-fertőzöttet

Bár a betegek és a halottak száma sajnos folyamatosan nő, most jó hír érkezett Kínából: két, 100 éves, koronavírus-fertőzöttet is gyógyultnak nyilvánítottak.

Az egyik beteg egy férfi, aki a kínai Vuhanban él, vagyis éppen ott, ahonnan december 31-én "elindult" az azóta több ezer ember halált okozó vírus.

A kínai öregúr olyan betegek vérét kapta meg átömlesztésként, akik korábban már kigyógyultak, így a közlemény szerint az ő szervezetükben már ki tudott alakulni az "ellenanyag", ami a vírus legyőzéséhez kellett.

Wang úr nem csak hogy a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozik 100 évével, hanem még krónikus betegségei, és szívműtétje is volt korábban - kisebbfajta csoda tehát, hogy szervezete legyőzte a kórt, ami akár halálát is okozhatta volna.

A másik páciens egy 103 éves idős asszony, Csang Kuang-fen, aki kritikus állapotban került Vuhan egyik kórházába, azonban hat nap alatt meggyógyult. Információk szerint az idős nő azért gyógyult fel a járványból, mert nem szenvedett más, krónikus betegségben. 

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések