Joe Biden harcba száll a jelöltségért a nyári elnökjelölt-állító konvención akkor is, ha Bernie Sanders vermonti szenátornak lesz több delegátusa - erről a CNN hírtelevíziónak vasárnap adott interjúban beszélt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke.
Biden megkérdőjelezte, hogy a legtöbb kötött delegátussal rendelkező jelölt-aspiránst kell megválasztani elnökjelöltnek. A volt alelnök, aki csaknem 50 százalékos szavazataránnyal nyerte meg a szombati dél-karolinai előválasztásokat, arra hivatkozott, hogy a Demokrata Párt szabályzata nem így rendelkezik.
A Demokrata Párt választási rendszerében vannak úgynevezett kötött delegátusok és úgynevezett szuperdelegátusok. A kötött küldöttek csakis arra a jelölt-aspiránsra voksolhatnak a párt elnökjelölt-állító konvencióján, akire választóitól a megbízatást kapták. A szuperdelegátusok azonban szabadon, bármelyik aspiránsra szavazhatnak. Az összesen 4765 delegátus között 714 a szuperdelegátusok száma, ők általában a kongresszus demokrata párti tagjai, kormányzók, pártvezetők vagy választott tisztségviselők közül kerülnek ki. Egy jelöltnek az összes delegátus egyszerű többségét kell megszereznie ahhoz, hogy a párt elnökjelöltjévé válasszák.
Az utóbbi napokban, a magát demokratikus szocialistának valló Sanders iowai, New Hampshire-i és nevadai sikerei után, több olyan elemzés is napvilágot látott, amely - meg nem nevezett demokrata párti tisztségviselőkre hivatkozva - azt fejtegette, hogy a párt vezető politikusai nem látnák szívesen Sanders elnökjelöltségét. Ezért - írta például a The New York Times című lap is - a demokraták várhatóan nyílt, vagy más néven vitatott konvencióra készülnek, amelynek során megegyezéses alapon választják ki az elnökjelöltet. Egyes sajtóhírek szerint az egyik elnökjelölt-aspiráns, a milliárdos Mike Bloomberg kifejezetten erre törekszik.
Biden a CNN-interjúban vitatta azt is, hogy a Sanders-nagygyűléseken megjelent nagy tömegek az amerikaiak átlagos véleményét jelenítenék meg. Úgy fogalmazott, "az emberek nem akarnak forradalmat". Hozzáfűzte, hogy véleménye szerint Bernie Sanders szenátorként nem tud semmilyen eredményt sem felmutatni.
A volt alelnök az NBC televízió Találkozz a sajtóval című, heti politikai vitaműsorában is szinte kizárólag arról beszélt, hogy mi az, ami szerinte "nagyon ellentmondásos", és ezért elfogadhatatlan Sanders szenátor programjában. Kiemelte a mindenkinek alanyi jogon járó egészségügyi ellátás Sanders által meghirdetett programját.
Biden ezúttal is mérsékelt demokrata párti politikusként jellemezte magát. A szombati előválasztási győzelemtől azt reméli, hogy a szuperkedden - március 3-án - tartandó előválasztásokon, amikor egyszerre 14 tagállamban voksolnak a választók, meglendül a támogatottsága.
Az amerikai sajtóban kétségek is napvilágot láttak arról, hogy valóban Biden lenne a legmegfelelőbb jelöltje a Demokrata Pártnak. Leggyakrabban szótévesztéseit, bakijait, vagy zavarodottságát hozzák fel példaként. Szombat esti győzelmi beszédében Dél-Karolinában például azt mondta: a győzelem után "most az a legfontosabb feladat, hogy mindenki felsorakozzék Jaime Harrison elnökjelöltsége mellett". Jaime Harrison a demokraták szenátorjelöltje Dél-Karolinában.
További cikkek:
- Az MSZP jelöltje nyerte a XIII. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választást
- Férfi kézilabda EHF Kupa - Először veszített a csoportkörben a Tatabánya
- Szlovák jégkorongliga - Kiütéssel nyerte a nyitrai rangadót a DVTK
- Szlovák választások - Kihirdették a hivatalos végeredményeket
- Női kosárlabda NB I - Győzelmet érően hajrázott a PINKK
0 Megjegyzések