Több országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent a kínai Vuhanból indult koronavírus, közben pedig az illetékes francia miniszter bejelentette: az olaszországi fertőzések miatt nem látja szükségesnek a francia-olasz határ lezárását,
A határzárnak nem lenne sok értelme, mert a vírusnak nem állják útját a közigazgatási határok – fogalmazott Jean-Baptiste Djebbari. Olaszországban a múlt hétvégén robbanásszerűen megugrott a megbetegedések száma, és hétfőn a halálos áldozatok száma is négyre emelkedett, miután egy 84 éves férfi belehalt a betegségbe.
Közben Iránban 12-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és a betegség három újabb országban, Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is megjelent. A kuvaiti kormány kérésére Irak lezárta Kuvaittal közös Szafvan nevű határátkelőhelyét azt követően, hogy az emirátusban három fertőzöttről számoltak be. Bahreinben egy Irakból érkező ember szervezetében mutatták ki a vírust, akit karanténba helyeztek.
Észak-Koreában 380 külföldi került hétfőn karanténba az új koronavírus elleni védekezés jegyében, hasonló okokból legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését országukba.
Az észak-koreai médiában bejelentett járványellenes intézkedés részeként Phenjan korábban megtiltotta külföldiek fogadását Kínából és Oroszországból.
A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírustörzs már több mint hetvenezer embert fertőzött meg szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban.
A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.
Az észak-koreai sajtó nem részletezte a külföldieket érintő korlátozást, de külügyi szakértők úgy vélik, hogy az leginkább a külföldi diplomatákat és a kereskedőket érinti. Phenjan egyébként már számos védekező lépést tett azt követően, hogy a kór felütötte fejét a kínai Vuhanban.
A KCNA hírügynökség a hónap elején arról számolt be, hogy az ország területén hatályba helyezett karantén időszakot 30 nappal meghosszabbítják, valamint az országba érkezett árukat tíz napig elszigetelve tárolják. Az országban eddig állítólag senki sem betegedett meg a járványtól.
Legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését, kilenc másik pedig szigorította a beutazási szabályozást az ázsiai ország állampolgáraival szemben azt követően, hogy Dél-Koreában hétfőre az egy héttel korábbi 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma.
Az esetek többségét az ország negyedik legnagyobb városában, a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvő, 2,5 millió lakosú Tegúban regisztrálták, egy keresztény gyülekezet híveihez kapcsolódóan.
(24.hu nyomán)
További hírek:
0 Megjegyzések