Hirdessen itt

Kiskorúakat fogadtak be, hogy futtassák őket a 61-es mellett

Lecsapott a rendőrség a 61-es út mellett az autósokra váró prostituáltakra, az ügyük felgöngyölítése után a Kaposvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 37 éves nőnek és 42 éves férfinak a letartóztatását, akik 18. életévét be nem töltött, prostitúciót folytató fiatal lányokkal tartatták ki magukat. Három lány szexuális szolgáltatását a nő szervezte.

A gyanúsítottak közül a nő 2017 nyarától kezdődően egy gyámsága alatti kiskorú lányt rávette arra, hogy a 61-es főút mellett szexuális szolgáltatást nyújtson autósoknak, illetve telefonon is szervezte a találkozókat. A nő 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két kiskorú lányt fogadott be otthonába, akiket szintén szexuális szolgáltatás nyújtására vett rá.

A lányoknak a prostitúcióból származó jövedelmüket le kellett adniuk a nőnek laktatásuk és eltartásuk fejében, minderről a nő élettársának is tudomása volt. A gyanúsítottaknak nem volt munkahelye, a lányok által keresett pénzből tartották el magukat.

A bíróság döntött az ügyben: mivel a fennáll a szökésnek, a bizonyítás megnehezítésének, továbbá újabb bűncselekmény elkövetésének a veszélye, ezért a Kaposvári Járásbíróság az ügyészségi indítványnak helyt adva elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések