„Schilling Árpád az oldalán 60 év alatti, Fidesz-támogató művészek nevét gyűjti. Negyedikként rákerültem a listára. Megkérdeztem, hogy guillotine lesz, kötél vagy golyó általi halál. Mondták, hogy ez statisztika”
– hívta fel a figyelmet tegnap a kultúrfelsőbbrendűség, sőt: kultúrkiváltságosság delíriumában vergődő balliberális „elit” legújabb vérlázító disznóságára a közismert és közkedvelt előadóművész, dalszerző, Szalóki Ági.
A művésznő ugyanis azon kapta magát, hogy rákerült a humanista européer demokraták legújabb Schindler-listájára, amit ezúttal készítője után inkább helyesen Schilling-listának nevezhetünk. A harmadik Fidesz-kétharmad után, a „tomboló Orbán-diktatúra” elől demonstratíve Franciaországba cuccoló Schilling Árpád kultúrmenekült ugyanis „játékot” hirdetett közösségi oldalán.
Pontosabban a tűzzel kezdett játszani. Ugyanis nem részletezett okból – a jóhiszeműséget bátran félretehetjük! – a nemzetközileg is elismert, 60 év alatti, a Fidesszel szimpatizáló magyar művészeket vette célba, illetőleg kezdte el hevesen listázni. Mivel neki is párosan mérte a Teremtő, azaz két kézzel szórhatja az átkokat, el is jutott sebesen az ujjai számáig, vagyis tízig.
Nem tudni, a gyűlöletlibsi rendező milyen alapon gondolta és nyilatkoztatta ki bárkiről, bármelyik művészről, értelmiségiről, hogy fideszes, kormánypárti, egyáltalán honnan vette a bátorságot a listázáshoz. Ezzel együtt aligha tévedünk, hogy azt feltételezzük, hogy a legalja akció mögött a szokásos elitista, a művészetet valamiféle balliberális kiváltságként értelmező kultúrkampfos szándék húzódhatott meg. Amit nehéz másként értelmezni, minthogy
1) megpróbálják jól lenyomni a magyarok torkán alávaló hazugságukat, hogy a kormánnyal vagy inkább annak politikájával szimpatizáló, egyetértő művészek között alig akad tényleg értékes, nemzetközileg elismert (vagyis mind valamiféle mucsai önjelölt amatőrök);
2) szégyenpadra állítsák, nyilvánosan – legalábbis a virtuális térben – köpködhessék azokat, akik szerint az igazság odaát van.
Így megy ez a humanista européer demokratáknál: a másság korlátlan szabad(os)ságáról prédikálva maguk tapossák meg és sározzák be a másságot. Mert nekik még egy nemzeti ikon: Egerszegi Krisztina is csak annyit ér (via Fajkasháy), hogy a nemzet joghurtját el lehetne nevezni róla, ha a „fideszesség” „bűnébe” esik...
A listázásból végül – Szalóki Ági feltáró vallomása után – akkora felháborodás lett, hogy még oroszlánszívű Árpád is tanácsosnak látta visszavonulót fújni. Törölte posztját, és igyekezett tagadni, hogy a listázás listázás volt. Pedig tudjuk jól, ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg egy kacsa. Így van az a listázásokkal is, melyekből már messziről hápog a gyűlölet, a lenézés és a rosszindulat.
A sarokba szorított Schilling hamar farkast is kiáltott, leporolva a régi, mocskos, büdös bolsevista trükköt: vádold meg az ellenfeled azzal, ami te csinálsz, vagy csinálni akarsz! Kisütötte, hogy nem ő, hanem éppen a „másik” oldal készít listákat, és akkor javulna meg végre ez a velejéig romlott Orbánisztán, ha a „listákon nem szereplők egyszer fölfognák erkölcsi felelősségüket, és mernék bojkottálni a rendszert”. (Ezt nem mondta, de) tán még ő is visszatérne...
Schilling Árpád ezzel az aljas húzásával amúgy ismét berobbantotta a népi-nemzeti kontra urbánus háborút is. (Ja nem, tudjuk, azt is biztos a mások, azaz mi tettük.) Illúzióink pedig ne legyenek, hisz legalább Kornis Mihály óta tisztában vagyunk vele: ők sokkal jobban gyűlölnek minket, mint mi őket...
0 Megjegyzések