Kora délután csapódott fának egy autó. A halálos baleset Egyek és Hortobágy között történt.
Lesodródott és fának ütközött egy személyautó szombat délután Hortobágy és Egyek között - számolt be róla a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Mint kiderült, az eset a 3322-es út 2-es kilométerszelvényénél történt, a helyszínre a tiszafüredi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságokat is riasztották.
Úgy tudjuk, az autó egyik utasa életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett a halálos balesetben.
A katasztrófavédelem közlése szerint a helyszínre mentő is érkezett. Úgy értesültünk, hogy
halálos baleset történt, ezért kellett az útszakaszt teljes szélességében lezárni a műszaki mentés és a helyszínelés időtartamára.
A tűzoltók egy embert emeltek ki a roncsokból.
