Hirdessen itt

“Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” – Gyurcsány tombolt a Parlamentben 📺

Elég vastag bőr van a pofáján a DK elnökének. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalását – ezzel az idézettel – a kormánynak címezte.

A DK elnöke szerint emberi és politikai aljasság napján a színház törvénnyel azt mutatja meg a kormány, hogy nincs határa annak az erőszaktevésnek, amit meg tudnak tenni.

„Amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas”- ezt az üzenetet szánta megfontolásra a Fidesznek Gyurcsány karácsony közeledtével.

A válaszadás joga Dömötör Csaba államtitkárt illette meg, aki Gyurcsány hitványsággal kapcsolatos megjegyzésére a 2006-os tüntetések rendőri túlkapásokat hozta fel, hányan rokkantak meg ennek következtében.

„Tudja mi az, hogy gazemberség, hitványság? Hogy a mögötte ülő képviselők egy egy pólóban az otthonápolásra hivatkoznak. Volt egy éve szavazás, de nem szavazták meg, itt fel-alá szaladgáltak”

– mondta Dömötör, utalva arra, hogy 2018-ban akkor szavaztak a kérdésről a Parlamentben, amikor az ellenzék megpróbálta megakadályozni a szavazásokat.

„Nincs annyi vicceskedő videó, ami ezt feledtetné”

– mondta Dömötör, majd leszögezte, hogy

nem adják a kormányzati és gazdasági rudat a „szemkilövető kezébe”.

„Egy dologban biztos lehet: a mi politikai közösségünk résen lesz. Úgy látom, maguk minden eszközt bevetnek majd, de mi bele fogunk állni a küzdelembe” – válaszolt az államtitkár a DK elnökének.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések