Belül krémes, kívül roppanós: ilyen az igazi brownie. Banánnal pedig még finomabb.
Angliában, Amerikában a brownie olyan klasszikus süti, mint nálunk a piskóta. A legenda szerint úgy született, hogy egy szórakozott szakács elfelejtett sütőport tenni a csokis tésztába. Elkészíteni nem nagy ügy, az eszméletlenül finom édességet szinte képtelenség elrontani. Ha variálni szeretnél egy kicsit a megszokott recepten, dobd fel banánnal!
Hozzávalók:
20 dkg étcsoki
18 dkg vaj
15 dkg cukor
10 dkg liszt
3 db tojás
2 db banán
3 evőkanál mogyoró
1 csipet só
Elkészítés:
A vajat és a csokit vágd kisebb darabokra, vízgőz felett olvaszd meg, majd tedd félre hűlni. Üsd egy tálba a tojásokat, és habosítsd a cukorral. Dolgozd a tojásos keverékhez, majd forgasd hozzá a sóval vegyített lisztet is. A sima, homogén masszát simítsd kivajazott, kilisztezett tepsibe. A tetejére rakd a karikákra vágott banánt, és szórd meg mogyoróval.
Told előmelegített sütőbe, és 180 fokon süsd 18-20 percig. Akkor jó, ha a teteje kissé megrepedezik, a belseje pedig még éppen remeg. Vedd ki a sütőből, pihentesd 10-15 percig, majd amikor kicsit hűl, vágd fel ízlés szerint.
0 Megjegyzések