A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Pedro Sánchez koalíció helyett programalapú kormányzati együttműködést kínál az Unidas Podemosnak

Ismét elutasította a közös koalíciós kormány létrehozását, viszont programalapú kormányzati együttműködésre kérte az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali formációt Pedro Sánchez szocialista spanyol ügyvezető miniszterelnök kedden Madridban.

"Ma nincsenek meg a feltételei annak, hogy kormányzati partnerekké váljunk, de ennek nem kell ellenféllé tenni bennünket" - fogalmazott.


Mint mondta, a "bizalmatlanság nem jó alap az építéshez", ugyanakkor mégsem kell hátat fordítani egymásnak, mivel elképzeléseik egyeznek például a szociális területeken.

A fő cél, amely a két politikai erőt egyesíti egy haladó szellemiségű kormány megvalósítása, amely a társadalmi igazságosságért dolgozik - tette hozzá, hangsúlyozva azt is, hogy az országnak mindenek előtt stabilitásra és ennek érdekében új kormányra van szüksége a választások novemberi megismétlése helyett.

Az ügyvezető miniszterelnök nem miniszteri tárcákat, hanem különböző kormányzati intézmények magas pozícióit bízná az Unidas Podemosra, ám ezeket konkrétan nem részletezte.

Bejelentette, hogy ha a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos között létrejön a kormányzati megállapodás, akkor a közösen elfogadott programelemek betartásának felügyeletére külön hivatalt hoznának létre a pénzügyminisztériumban, továbbá ellenőrző bizottságokat a parlament alsó- és felsőházában, valamint bevonnák a civil szervezeteket is.

Pedro Sánchez beszédében ismertette összesen 370 pontból álló kormányzati programtervét, amelyben egyebek mellett a lakbérek emelkedésének megfékezése, az ingyenes bölcsődei ellátás kiterjesztése, a nyugdíjak inflációalapú emelése szerepel.

Az apáknak, csakúgy mint eddig az anyáknak 16 hét szabadságot adnának gyermekük születése után, két évtized múlva az energiaszükségletek 85 százalékát már megújuló forrásokból fedeznék az országban, bevezetnék a létfenntartáshoz szükséges garantált minimumjövedelmet, továbbá törvényt fogadnának el az eutanáziáról.


Az javaslatcsomag alapját Pedro Sánchez júliusban ismertetett miniszterelnök-jelölti programja képezi, amelybe az Unidas Podemos programjából is bekerültek elemek.

Az ügyvezető kormányfő szavai szerint a hat legfőbb kihívásra kell választ adni: méltó munkahelyek és a nyugdíjak fenntarthatóságának biztosítása, a digitális forradalom, a klímavészhelyzet, a nemek közti egyenlőség, a társadalmi egyenlőség, valamint Európa megerősítése.

Felidézte: az elmúlt egy hónapban több mint száz gazdasági és társadalmi szervezettel egyeztettek, hogy felmérjék igényeiket, követeléseiket az egyes területeken, amelyeket beépítettek a javaslatokba.

A most csak nagyvonalakban ismertetett csomagról Pedro Sánchez elmondta, hogy továbbra sem egy végleges, lezárt dokumentumról van szó, hanem inkább tárgyalási alapnak tekinthető az együttműködésre más pártokkal.

A PSOE-nak három hete van arra, hogy megszerezze a támogatást programjához és Pedro Sánchezt ismét miniszterelnökké válassza a parlament.

Ha erre nem került sor a törvényben előírt szeptember 23-i határidőig,  akkor újból választásokat kell tartani novemberben.

Pedro Sánchez újraválasztása júliusban sikertelen volt, mivel a PSOE és az Unidas Podemos tárgyalásai kudarcba fulladtak, a többi között azért mert  nem tudtak megállapodni a tárcák elosztásáról.

A szocialisták ezután bejelentették: a koalíció lehetősége ezzel megszűnt és követendő példaként említették Portugáliát és Dániát, ahol önállóan, más politikai erők külső támogatásával kormányoznak a szociáldemokraták.

A legfrissebb, hétfőn közzétett közvélemény-kutatások szerint a választások megismétlése kedvezne a szocialista pártnak, mivel nagyobb fölénnyel győzne mint áprilisban. Ám mandátumainak száma továbbra sem tenné lehetővé számára az önálló kormányalakítást. Az Unidas Podemos esetében a választói támogatás csökkenését jelzik az NC Report és Sigma Dos kutatócég felmérései.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések