A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ilyen gyakran kellene ennünk a fogyáshoz

A fogyókúra alatti étkezés mindig sok kérdést vet fel, hiszen vannak, akik a súlyfelesleg mielőbbi leadása érdekében képesek teljesen megvonni maguktól az ételeket, míg mások úgy vélik, hogy egész nap ehetnek, mindössze kisebb adagokat.
Természetesen felvetődik a kérdés: kinek van igaza? Valójában már évek óta megy ezzel kapcsolatban a huzavona, ugyanis eddig két szám között nem tudtak dönteni a szakértők. Pontosabban a háromszori és a hatszori étkezés kapcsán ment a vita, és a szakemberek két csoportra szakadtak. De vajon melyik tábornak van igaza?

Egy új kutatásnak hála, amit az Obesity nevű folyóiratban közöltek, valószínűleg végre megvan erre a problémára a válasz, ugyanis a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a napi hat étkezés nem képes jobban kordában tartani az éhségérzetet, mint a három. Egy másik tanulmánynak hála, melyet a The British Journal of Nutrition nevű szaklapban olvashatunk, az az állítás is megdőlni látszik, amely szerint a többszöri étkezés következtében aktívabb az anyagcserénk, ugyanis kiderült, hogy nem a táplálkozások száma, hanem a bevitt kalóriák mennyisége és minősége számít.

Amennyiben fogyni szeretnénk, akkor azt ajánlják a táplálkozási szakértők, hogy olyan élelmiszereket fogyasszunk, melyeknek magas a fehérje- és rosttartalma, ugyanis ezeket az ételeket sokkal lassabban tudja megemészteni a szervezetünk, aminek következtében tovább kitart a teltségérzet.

Arra azonban továbbra sincs szigorúan követendő szabály, hogy háromszor vagy hatszor kell-e étkeznünk. Ennek megválasztása egyénfüggő, hiszen vannak olyan emberek, akik jobban szeretnek kis adagokat fogyasztani, míg mások szíve és hasa inkább a nagy adagokhoz húz. Szerencsére mindkét változat működőképes. A szakértők mindössze arra hívják fel a figyelmet, hogy a bevitt kalóriák mennyisége és minősége nagyon sokat számít, míg az étkezések száma nem.

Októberben tovább folytatódik az Alizetics A-modulos oktatóképzés

2019. október 26-án 10.00-től 16.00 óráig Alizetics Fitness A-modulos tanfolyamvezető képzést tartunk Debrecenben. A tanfolyam keretében elméleti és gyakorlati oktatás folyik. Jelentkezni lehet a jelentkezési lap kitöltésével lehet IDE kattintva .

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések