Hirdessen itt

A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken

A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott hétfőn Pozsonybanm a felvidéki magyarság legnagyobb közéleti-kulturális szervezete megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Az ünnepséget a pozsonyi Prímás Palotában tartották. A rendezvény vendégeivel - akik közt ismert közéleti személyiségeket és politikusokat egyaránt látni lehetett - megtelt a történelmi épület tükörterme.

A miniszterelnöki megbízott felidézve a Csemadok megalakulásának körülményeit, rámutatott: a szervezet kezdetekben azt biztosította, hogy a lakosságcsere által "lefejezett" felvidéki magyarságnak legyen egy, a kultúrát ápoló értelmiségi közege, s így is segítse a közösség megmaradását és identitásának megőrzését. A Csemadok több egykori és jelenkori neves tagját, ismert kulturális személyiségét említve rámutatott: vannak akik évtizedeken keresztül szilárd támaszt adtak és adnak nemcsak a felvidéki magyarságnak, de nemzeti szinten a magyarságnak is, a közös érdek, a közös nemzeti identitás megőrzésének céljával.

Szili Katalin elmondta: a Csemadok a rendszerváltozások, illetőleg különböző kurzusváltozások során is meg tudta tartani azt a helyzetét, amivel ma is egy pártállástól független összekötő erőnek számít.

"A Csemadok annak az összefogásnak a megjelenítője, amit a Felvidéken sokszor hiányolnak" - jelentette ki Szili Katalin. A miniszterelnöki megbízott az ünnepség keretében a Csemadoktól Hűségért emléklapot kapott.

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta: a Csemadokra, amely az elmúlt hét évtizedben összenőtt a felvidéki magyarság életével, ma is igény van.

"A Csemadokról lehet pozitívan és negatívan is beszélni, de nem észrevenni, nem figyelembe venni, nem lehet, mert a Csemadok az elmúlt hét évtizedben mindig ott volt, ahol történt valami a felvidéki magyarokkal" - szögezte le.

A Csemadok 1949. március 5-én alakult meg Pozsonyban a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven. Az 1989-es rendszerváltásig politikai és társadalmi feladatokat is felvállaló szervezet, ma széles körű, a kultúra és a közélet szinte minden területére kiterjedő tevékenységet folytat. Bár az eredeti név rövidítéséből származó Csemadok nevet a folyamatosság megőrzése érdekében megtartotta a szervezet, az jelenleg a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség-et fedi. A szervezet taglétszáma jelenleg is több mint ötvenezer főt tesz ki.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések