Hirdessen itt

Koszorúzással emlékeztek Gábor Miklósra a szülőházánál, Zalaegerszegen

Koszorúzással emlékeztek Gábor Miklós (1919-1998) Kossuth-díjas színművészre születésének 100. évfordulója alkalmából a szülőházán elhelyezett emléktáblánál pénteken Zalaegerszegen.
Gábor Miklós, a 20. század egyik kiemelkedő színésze, rendezője, gondolkodó teoretikus színházi ember volt - fogalmazott emlékbeszédében Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója. Felidézte Gábor Miklós gyermekkorát: a színművész öt éves koráig élt Zalaegerszegen, közel a zalaegerszegi mozihoz, amelyet édesapja 1944-ig üzemeltetett. 

A Nemzeti Színházban és a Madách Színházban töltött évek után 1975-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Ruszt József hívására 1983-ban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház nyitóelőadásán Lucifer szerepét játszotta Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában - idézte fel az életút fontos állomásait Besenczi Árpád. 

Kitért arra is, hogy Gábor Miklós halála után két évvel, 2000-ben özvegye, Vass Éva megalapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést minden esztendőben a legjobb Shakespeare-alakítást nyújtó színész veheti át. 

Gábor Miklós színpadi szerepei közül kiemelkedik a Hamlet, amelyről egy angol kritikus azt írta, hogy Laurence Olivier után övé a legjobb Európában - emlékeztetett Besenczi Árpád. Hozzátette, hogy a Hevesi Sándor Színházban pénteken egy Shakespeare-darabot, A windsori víg nők című vígjátékot mutatják be. 

A Kossuth-díjas művész születésének századik évfordulója tiszteletére tartott megemlékezésen a városvezetők, színházi szakemberek és színházbarátok vettek részt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) koszorút helyezett el a szülőház falán lévő emléktáblán. 

A Gábor Miklós szülőházán 2002-ben elhelyezett emléktáblán Béres János szobrászművész a legendássá vált ballonkabátos, puhakalapos Lucifer alakját örökítette meg.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések