Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem csak uszodában terjed az uszodaszemölcs

Az uszodaszemölcs legkönnyebben uszodában terjed, és gyerekeket érint. De másképp is fertőzhet, és nem csak kicsik között.
Az uszodaszemölcs rózsaszín, gyöngyszem alakú kinövés, szemölcs, ami be is gyulladhat, ilyenkor sötétebb, piros színű lesz. Vírusos bőrfertőzés, amely bőrkontaktus útján terjed, és a szőrtüszők mellett, az apró hasadékokon át jut a hámrétegbe. Gyakorlatilag a test bármelyik, bőrrel fedett részén megjelenhet, ám leggyakrabban a lágyékrészen, illetve a hajlatokban – térd-, könyökhajlat – bukkan fel - írja az ötvenentúl.

Fertőzésveszély

Az uszodaszemölcs legkézenfekvőbben az uszodákban, strandokon fertőz, hiszen itt a csupasz bőrfelületek könnyen, gyakran érintkeznek, illetve a vízben felázott bőr sérülékenyebb, könnyebben megtelepednek, behatolnak a vírusok. Éppen ezért az is előfordulhat, hogy a fertőző vírus már korábban megtelepedett a test valamely részén, ám csak a felázott bőrön tud bejutni és valóban fertőzni a hámréteg alatt.

Az uszodaszemölcs vírusa elsősorban a gyerekeket érinti, két okból is. Egyrészt a kicsik immunrendszere kevésbé tud ellenállni a fertőzésnek, másrészt a gyerekek – játék közben – gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, amikor bőrfelületről bőrfelületre kerülhet a kórokozó. Családon belül ugyancsak gyakori a fertőződés, mint ahogy a sportolók is könnyebben kapják el egymástól.

Nemi úton is

Ha az uszodaszemölcs a nemi szervet érinti – ahogy ez a felnőtteknél a leggyakoribb –, értelemszerűen szexuális úton is terjedhet. Ám ekkor is a bőrrel fedett részek érintettek, így elsősorban a szeméremdomb környékén, combhajlatban. Persze ilyenkor is fertőző, így ha ezeken a területeken fedezzük fel az uszodaszemölcsöt, érdemes a lehető leghamarabb orvoshoz fordulni, hogy partnerünknek ne adjuk át. A fertőzés elkerülésére átmeneti megoldás lehet a sebtapasz vagy bármilyen egyéb leragasztás, de ez valóban csak ideiglenes megoldást jelenthet.

A nemi szervek környéki borotválás ilyen szempontból kimondottan növeli a fertőzés esélyét – ez nemcsak az uszodaszemölcsre, de minden egyéb szemölcsre is igaz. Nem csupán a csupasz felület nagyobb kitettségéről van szó, de maga a borotválás, szőrtelenítés folyamata is a továbbfertőzés terjesztésének egyik lehetősége. A szemölcsöt, illetve a szemölcs vírusát ugyanis a borotvával széthordjuk, ezzel mintegy beoltjuk azokat a hám mélyebb rétegébe, ami rövidesen a bőrfelületen is láthatóvá válik.

Egyszerű kezelés, helyenként bonyodalmakkal

Az uszodaszemölcs meglehetősen egyszerűen kezelhető. A bőrgyógyász egy éles kis eszközzel eltávolítja, „lepattintja” a szemölcsöt, de a kezelés történhet folyékony nitrogénes fagyasztással, alkalmazhatók különböző savak és hólyagképző oldatok, és kezelhető elektromos égetéssel, vagy egyéb külső vírusellenes gyógyszeres kezeléssel. A fagyasztás, kaparás, égetés és lézeres kezelés némi kellemetlen érzéssel társulhat.

Egyszerűbb, fájdalommentes, otthon is elvégezhető kezelést biztosítanak különböző kenőcsök, ám a kenéssel, ecseteléssel igencsak türelmesen kell kezelnünk magunkat, akár 2-3 hónapig is eltarthat, míg érezhetjük a hatását.

Sokan panaszkodnak a szemölcsök visszatérésére, az eltávolított uszodaszemölcs helyére akár több is nőhet. A szakemberek ilyenkor immunerősítő készítményeket szoktak javasolni, ami a sejtes immunválaszt erősíti.

Ezt a lehetőséget ne szalaszd el: jelentkezz az ingyenes Fitness oktatóképzésre

Döntsd le a saját korlátaidat és jelentkezz az Aerobix Fitness ingyenes edzőképzésére a fotó alatti űrlap kitöltésével. Amennyiben téged nem érdekel a lehetőség, egy megosztással eljuttathatod azokhoz, akiknek talán így segítesz elérni céljaikat, álmaikat. Ismerd meg az AEROBIX PROGRAMOT és gyere el az INGYENES OKTATÁSRA, és válaszd ki a neked megfelelő IDŐPONTOK valamelyikét, hogy egy sikeres MARKETINGGEL egy a jövődet is meghatározó KARRIERT építhess magadnak!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések