Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A leggyakoribb tüdőbetegség jelei

A köhögés, fulladás mellett számos jellegzetes tünettel hívja fel magára a figyelmet a COPD nevű tüdőbetegség. Figyelj a kezdeti jelekre, mielőtt panaszaid komolyabbra fordulnak!
A krónikus obstruktív tüdőbetegség, a COPD tünetei kezdetben összetéveszthetők egyéb légzőrendszeri megbetegedés jeleivel. Eleinte enyhe panaszokat tapasztalhatsz, így hajlamos lehetsz halogatni az orvosi vizsgálatot. Ezzel azonban súlyosabb, nehezebben visszafordítható állapotba kerülhetsz. Ha időben felfedezed a COPD-re utaló tüneteket, megsokszorozod az esélyét a gyógyulásnak - írja az ötvenentúl.

A COPD jellegzetes tünetei

A hörgők krónikus gyulladásával, beszűkülésével és tüdőtágulattal járó megbetegedés, vagyis COPD miatt Magyarországon körülbelül kétszázezer ember jár rendszeresen orvoshoz. A probléma ennél is több – körülbelül ötszázezer – beteget érint, hiszen sokan élnek együtt a tünetekkel anélkül, hogy utánajárnának panaszaik okának. A kezeletlen betegség komoly kockázatot rejt, súlyos szívelégtelenséghez vezethet.

Honnan ismerheted fel a COPD kialakulását?

Kínzó köhögés, eleinte reggel, majd az egész nap folyamán
 Köpetürítés, mely gyulladás esetén zöldessárga lehet
 Nehézlégzés, kezdetben fizikai terhelésre, majd a legkisebb mozgás hatására is
 Mellkasi szorító érzés
 Fáradékonyság, állandó kimerültség

Ha ezeket a tüneteket tapasztalod, ne késlekedj az orvosi vizsgálattal. Így megbizonyosodhatsz róla, hogy nem hasonló panaszokkal járó betegség – hörghurut, asztma vagy allergia – áll a háttérben.

Figyeld magad, kerülj lépéselőnybe!

A legjellemzőbb tünetek mellett számtalan apró jellel üzen a szervezeted, mielőtt a krónikus tüdőbetegség komolyabbra fordulna. Ha észreveszed ezeket a jelzéseket, és már ekkor megkezdődik a kezelés, megakadályozod az igazán kellemetlen és veszélyes panaszok megjelenését.

Ha már fellépett a tartós köhögés, megerősítik a krónikus tüdőbetegség fennállását a dobverő-alakú ujjvégek, melyek kiszélesednek, és a körmeid feltűnően domborúvá válnak. Az oxigénhiány állapotára utal a körmeid és ajkad kékes elszíneződése. Ha ezeket a jeleket fedezed fel a tükörben, az orvosi vizsgálat során meggyőződhetsz róla, hogy valóban a COPD jelenlétével kell-e számolnod.

Nem csak a tüdődet támadja!

A COPD kialakulásakor a légzőrendszeri tünetek mellett számtalan más panaszt is tapasztalhatsz. A betegség egész szervezetedre hatást gyakorol, egyes jelzésekről nem is gondolnád, hogy a krónikus tüdőbetegséggel állhatnak összefüggésben.

Az elégtelen oxigéncsere miatt sejtjeid nem jutnak elegendő tápanyaghoz, így állandó kimerültséggel kell számolnod. A betegség megemeli az alapanyagcsere-szintedet, ám a létfontosságú anyagok hiányában szervezeted ehhez nem képes alkalmazkodni. Fizikai és szellemi teljesítőképességed is csökken, és nem ritka a depresszió megjelenése sem.

A COPD során kialakult gyulladás nemcsak a légutak izomzatát érinti, hanem a többi testszövetet és a teljes izomrendszert is. Ízületeid károsodhatnak, megnő a hajlam a csontritkulásra, izomsorvadásra. A Minnesotai Orvostudományi Egyetem vizsgálata kimutatta, hogy a krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek több mint fele refluxos tünetektől is szenved. A nehezített légzés, az erőltetett köhögés fokozott nyomást gyakorol a gyomorra és a rekeszizomra, így megnő a gyomorsav visszaáramlásának esélye. A jelenség tovább súlyosbítja a tüdőbetegséget, hiszen a sav a légutakat is károsítja.

A COPD szerteágazó tüneteit semmiképp ne hanyagold el, mert kizárólag a megfelelő gyógyszeres terápiától és az orvosi javaslat alapján betartott tápanyagdús étrendtől várhatsz megoldást.

Ezt a lehetőséget ne szalaszd el: jelentkezz az ingyenes Fitness oktatóképzésre

Döntsd le a saját korlátaidat és jelentkezz az Aerobix Fitness ingyenes edzőképzésére a fotó alatti űrlap kitöltésével. Amennyiben téged nem érdekel a lehetőség, egy megosztással eljuttathatod azokhoz, akiknek talán így segítesz elérni céljaikat, álmaikat. Ismerd meg az AEROBIX PROGRAMOT és gyere el az INGYENES OKTATÁSRA, és válaszd ki a neked megfelelő IDŐPONTOK valamelyikét, hogy egy sikeres MARKETINGGEL egy a jövődet is meghatározó KARRIERT építhess magadnak!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések