Hirdessen itt

Rendőrök rohanták meg a Budapestre érkező Wizzair gépet

Két lett állampolgár verekedett össze hétfő hajnalban, az egyik beverte a másik orrát. A verekedőket rendőrök vezették el landolás után.
A véres verekedésről az Index számol be egy olvasói jelzés alapján. Általában zenét hallgat a gépen, így nem tudja, hogy kezdődött a dolog, ő már csak arra lett figyelmes, hogy két fiatal, feltehetően orosz (később kiderült, lettek – a szerk.) férfi hangosan kiabál, majd az egyikük beveri a másik orrát. A férfi vérezni kezdett, végül már mindkét férfi tiszta véres volt. A stewardessek nagyon profin intézkedtek, próbálták nyugtatni, szétültetni őket, utóbbit sikertelenül.

A vérző férfinek tamponálták az orrát. Szerintem ők hívhatták a rendőrséget és a mentőket is. Mikor landoltunk, a rendőrök feljöttek a gépre, és levezették a két fiatalt. Egyikük, az az agresszívebb, ellenállást tanúsított. A lépcsőn le kellett tessékelni, egy másik utas szerint kényszerzubbonyban vitték el. A rendőrök aztán visszajöttek, és szóltak a stewardesseknek, hogy hagyják úgy a helyszínt.

A portálnak a rendőrség azt válaszolta az üggyel kapcsolatban, hogy a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A két férfi lett állampolgárságú volt, őrizetbe vették őket, elszámoltatásuk folyamatban van. Az az RRI saját nyomozásán túl hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt feljelentés tett a Központi Nyomozó Főügyészség felé, írták.

A történteket a WizzAir is megerősítette. „A Londonból Budapestre tartó járaton két utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. A személyzet a kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet. Biztonságos leszállás után az erőszakos utasokat a hatóságok őrizetbe vették. Utasaink és személyzetünk biztonsága a legfontosabb számunkra. A Wizz Air zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló erőszakos szóbeli, illetve tettleges viselkedést. Az ügy innentől a rendőrség hatáskörébe tartozik.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések