Breaking News

Hirdetés

A strasbourgi bíróság elé viszik az érintettek a véres magyarellenes ügyet

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszolták be a román államot az 1990 márciusában történt marosvásárhelyi véres román-magyar összecsapás áldozatainak a családtagjai amiatt, hogy a katonai ügyészség nem vizsgálta ki a Fekete Március eseményeit.
Erről Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Kincses Előd ügyvéd, a marosvásárhelyi események koronatanúja és Menyhárt Gabriella ügyvéd beszélt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Tőkés László elmondta: a posztkommunista Romániában mind az 1989-es forradalom, mind a bukaresti bányászjárások, mind pedig a Fekete Március felelőseinek a kiderítését és felelősségre vonását elszabotálták.

Az első kettő dossziéit strasbourgi ítéletek következtében a román igazságszolgáltatás újranyitotta, és most elérkezett az idő a Fekete Március felelőseinek a megkeresésére is.

Nincsenek megjegyzések