Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében százmillió forintnál is több volt a bírság

Elfogások, előállítások, bilincs és testi kényszer, bírságolás. Ezek is hozzátartoznak a bűnüldözők közrendvédelmi teendőihez. A rendőrségi adatsorok alapján az idei esztendő első nyolc hónapjának mutatóit vizsgáltuk Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Ebben az esztendőben szeptemberig 1473 személyt fogtak el a rendőrök szűkebb hazánkban. Ez kis számnak tűnik az országos negyvennégyezerhez képest. Ugyanakkor az is látható, hogy négy éve jóval kevesebb, 1103 embert kerítettek elő a hatóság emberei, tavaly viszont már ezerhétszázat. A legtöbb érintettet – több mint hétszázat – szándékos bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Körözés alapján háromszáznál többet csíptek fülön. Mellettük pedig tizenöt szökevény is rendőrkézre került.

Kétezernél is több előállítás történt

Több mint kettőezer állampolgárt kellett előállítaniuk az említett időszakban a rendőröknek megyénkben, hazánkban együttesen 52 639-et. Tehát e mutatóban is középmezőnyben található megyénk. Bűntény gyanúja miatt tették meg ezt az intézkedést a bűnüldözők ezerkétszáz alkalommal. Ez a szám a tavaly augusztus végéig mért adatoknál kis mértékben, az azt megelőző hat év értékeihez képest viszont jelentősen kevesebb. Érdekesség, több mint háromszázötven esetben kapták feladatul az illetékesek, hogy csavargót, elkóborolt gyermeket vagy fiatalkorút kísérjenek be hivatalos helyekre.

Korábban, 2014-ig visszatekintve, ez a szám jóval nagyobb volt, de idén az országos adathoz képest magas, 4,9 százalék volt az aránya. Egyébként előállítottak embereket például vizelet- és vérmintavétel, azután igazolvány hiánya, felmutatásának megtagadása és szabálysértés folytatása okán is. Utóbbiból Hajdú-Bihar megyében találkoztak a rendőrök a legtöbb makacs állampolgárral, az országos mennyiség csaknem 14 százalékával.

Az elővezetések is munkát adnak a hatóságnak, megyénkben idén szeptemberig háromezer-kettőszáznál több személyt kellett elrendelés alapján felkutatni és megadott helyre vinni. Ez is elég magas, 6,3 százalékos arány, bár ebben a műfajban a fővárost leszámítva, Borsod megye járt az élen a közel 52 ezres adathoz viszonyítva, a maga 15 százalékával.

Kétszázszor alkalmaztak testi kényszert

A kényszerítő eszközök használata 1847 esetben vált szükségessé megyénkben az idén, az első nyolc hónapban. 2015-ben ennél sokkal többször, majdnem háromezerszer, 2014-ben pedig több mint négyezerszer. A leggyakrabban bilincs kattant a renitens polgárok csuklóján, éppen 1628 esetben, ez a mutató 2014-ben sokkal magasabb volt térségünkben, több mint háromezer-ötszáz. Testi kényszert pedig több mint kétszázszor kellett bevetniük a hatóság munkatársainak idén.

A statisztikák arról is árulkodnak, hogy több mint nyolcezer-hétszáz szabálytalankodót bírságoltak meg helyszínen szűkebb hazánkban. Ez a szám az országos majdnem 350 ezerhez képest csekélynek mondható. Az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a helyszíni bírságok száma, különösen a 2014-es évi adatot szemlélve, amikor csaknem 13 ezer embernek kellett fizetnie.

Hasonlóképpen az előző évekhez, a szabályszegőket idén jókora összeg, összesen több mint 108 millió forint lerovására kötelezték. Öt évvel ezelőtt azonban ez a mennyiség meghaladta a 154 milliót. Egyébként az egész országban együttvéve, ez év augusztus végéig több mint négymilliárd forintra rúgott a helyszíni bírság.

Mérséklődött a feljelentések száma

Négyezernél is több szabálysértési, illetve 620 büntetőfeljelentést tettek a megyei rendőri szervek idén. Jó hír, hogy az előbbiből kevesebbet, mint a korábbi évek hasonló időszakában, hét éve ugyanis 11 ezer volt a számuk.

Azt sem árt tudni, hogy a felsoroltakon túl még számos más feladatuk is van rendőreinknek. Így például a fogdai őrzés és kísérés, az előállítóban bekövetkezett rendkívüli események kezelése, vagy éppen a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvénybiztosítások, s a biztonsági intézkedések.

Sokszor használtak alkoholszondát

A fontos rendőri intézkedések közé tartozik egyebek között az alkoholszondák alkalmazása is. Az országban ebben az évben nyolc hónap alatt kétmilliónál is több ilyen eszközt vetettek be helyszíni vizsgálatokhoz a bűnüldözők és -megelőzők. Szűkebb hazánkban éppen 149 ezer 117-szer használták ezeket. Csaknem 65 ezerrel többször a múlt évi, ugyanezen időszakban jegyzőkönyvbe vetteknél, míg 2015-ben mindössze 16 ezret. Hajdú-Biharban ellenőriztek így a leggyakrabban, háromszázezernél is többször. Megyénkben 773 esetben mutatott pozitív értéket a szonda, míg 2010-ben majdnem dupla ennyi járművezető vezetett ittasan.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések