Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az abszurditás abszurditása Kari Geri negyedében: kidőlt a járdával körülépített fa

Nemrég halottunk a magyar városépítészet és városrendezés fantasztikus innovációjáról, a járdafáról, vagyis a járda közepére került (pontosabban ott hagyott) fáról.
Zuglóban a Pillangó park felújítása során több járdának módosították a nyomvonalát, ami miatt fákat is ki kellett volna vágni az önkormányzat szerint. De hogy ne kelljen, úgy döntöttek a zuglói városházán, hogy „megtartjuk a nyomvonalra eső néhány fát is, a fák tövében pedig térkő burkolat helyett vízáteresztő burkolatot használunk.”

A mesterterv valóban mesterinek tűnt, bár a lapunkat megkereső, nyilván hozzá nem értő olvasó aggódott, hogy „a térkővel körbeépített fák pár hónapon belül fel fogják nyomni az új járdákat, amelyek azokon a szakaszokon járhatatlanok lesznek.” 

HÁT JÓL TÉVEDETT A TISZTELT KUKACOSKODÓ LAKÓ!

A valóságban ugyanis az történt, hogy a nagy szélben az egyik járdafa, a park metrómegállóval szembeni részén, egyszerűen kidőlt. „Valószínűleg a járda alapozásakor elvágták a gyökereit, és a mostani szelet már nem bírta ki” – tette hozzá a levélíró.

Szóval így néz ki a városrendezés zuglói Darwin-díjas megoldása most (a képen látható, hogy a még épülő járda is megsérült).

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések