Nagyon fontos ez a kérdés, mert a nyugati politikai felépítmény alapvetően más, mint a magyarországi, ahol a megbukott egypártrendszert követő útkereső politikai arénában önkéntelenül ‒ mondhatjuk, természetesen ‒ a kommunizmus előtti rendszer elemei jöttek vissza a köztudatba.
Az újdonság iránti figyelem, a szinte egyedül Nyugaton sikeres és a megnyíló piacra betelepedő, a jóléti világ beáramlását kápráztató gyors privatizációs beavatkozásra szolgálatkész nyomulás is kapott elég népes tábort a liberalizmust vállaló pártok alapítására.
Kiket is vonzott a sikeres világ képét mutató, a szabadpiacot és minden más szabadságot hirdető liberalizmus magyarországi megjelenése? Elsősorban vonzotta a párthatalom gazdasági rendjének, az állami vállalatoknak a vezetőrétegét, akik sorsuk szerencséjeként élték meg, mondjuk úgy, hogy rájuk zúdult az a történelmi változás, hogy a kollektivizmus felszámolása során az állami vállalkozásoknak privát vállalkozássá kell átalakulniuk. Ki legyen a tulajdonos? Aki ért hozzá, aki eddig is vezette. Mellesleg a vezetői pozíciókra felkészülő fiatalság is élete nagy esélyét látta a szabad világ táborába való becsatlakozást.
Hiába sikerült mindezekkel szemben a Magyar Demokrata Fórumnak nemzeti programmal kormányt alakítani, a szabaddemokraták nyolc évre lehetetlenné tették a nyomulással szembeni védekezést Magyarországon, okozva annyi bajt, amiből igazán csak 2010-ben sikerült kiemelkedni az akkor már megedződött fiatal demokratáknak. És kik voltak a kiemelkedés hősei? Akik kezdetben a liberalizmust élhető ideális irányzatnak hitték, de nyitott szemmel figyelve rájöttek, hogy a keletre elvonult politikai zsarnokság helyére nyugatról egy másik politikai áramlat vonul be, amely a korábbinál is veszélyebb, mert nemcsak hirdeti a nemzetköziséget, de elszántan pusztít mindent, ami nemzeti.
Ez volt tehát az út, amin Magyarország végigment, és képes volt az önvédelemre, amikor megindult a szabad bevándorlási áradat Európa elözönlésére. Tisztán, világosan megmutatkozott, hogy az áradat szerevezetten, támogatottan indul útnak, és az általuk célba vett országok politikai rendszere készen áll a befogadásukra.
A szovjet ellenőrzés alól felszabadult keleti országokkal szemben a nyugati országok politikai szerkezete változatlan maradt az új helyzetben. Annál nagyobb mértékben változtak a gazdasági esélyeik. Privát vállalkozásaik rárohantak ezekre az országokra, felvásárolva a termelőeszközöket, mögöttük a nyugati állami szervek politikai támogatásával. A keleti népek nem váltak szocialistává, a nyugatiak magukévá tették a liberalizmus eszmei tartalmát.
A nyugati társadalmak nagymértékben alakultak át amerikai ellenőrzésük időszakában: mindent elfogadtak, ami onnét indult; az emelkedő jólétben elhalt minden olyan érték, ami évszázadok küzdelmében csiszolódott keresztény erkölcsiségben és nemzeti keretekben.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője felveti a kérdést: „Kik a felelősek azért, hogy Európa elvesztette biztonságát, amikor utat nyitott az illegális bevándorlásnak, és annak árnyékában sok száz ember vesztette életét terrortámadásokban?”
A helyzet ennél bonyolultabb. Naiv elképzelés eredményt várni attól, amit az itt idézettek tetejében javasol, hogy „szülessen végre olyan jelentés, amelyben meg kell nevezni a bűnösöket, akik utat nyitottak az illegális bevándorlóknak”! Az Európai Unió nem olyan fórum, ahol ha elhangzik az Emberek, térjetek észhez, ebbe belepusztulunk mindannyian!, akkor történik is valami. A szabadpiac elve szent, a termelés megköveteli a munkavállalók millióinak bevándoroltatását. Mindenáron, semmi nem érdekes, fő a profit.
A baj is sokkal több annál, mint a terrortámadásokban elveszett sok száz emberélet. Nemcsak az európai civilizáció omlik össze, de annak megalkotója, a fehér ember – mint a teremtésben egyik faj – semmisül meg dicstelen módon. Hacsak nem ez a cél…
A francia forradalom nem a kezdete, de már a megvalósítás első brutális jelenete volt annak a beavatkozásnak, amely a korábbi európai elvek és hagyományok megtagadásával, a változtatást hangoztató ideológiák érvényesítésével igyekezett elirányítani az emberiség szerves fejlődése menetét. Hirdeti ez a törekvés a világ tudományos irányításának szükséges voltát, az eredményt igazoló forradalmak és háborúk jogosságát. A XX. századra két irányzat érett meg gyakorlati alkalmazásra. Két egymással ellentétes ideológia küzdőtere lett az emberi világ.
A Nyugaton kitermelt kommunizmus számillió ember feláldozásával sem vált az emberiség életformájává. A forradalom másik ideológiája tartósabbnak bizonyul, a liberalizmus a teknősbéka lassú, konok haladásával takarít el mindent, ami útját gátolja. A szocializmusnak is volt egy „lassúvízpartotmos” irányzata, a fábiánusok is alattomosan araszoltak a liberális terepen. Nem kell részletezni: egyaránt Isten, haza, család ellen nyomul valamennyi, egy valamiféle utópia világa felé.
A liberalizmus lassan felőrölte a német földön, az amerikai megszállás árnyékában kiművelt kereszténydemokráciát. Schuman, Adenauer, De Gasperi voltak alapító atyái a nemzetállamok önkéntes társulása alapján megvalósulandó európai integrációnak, gazdasági vonatkozásban szociális gondoskodással a kizsákmányoló kapitalizmus ellenében. Mi lett ebből a kereszténydemokráciából az 1968-as párizsi diáklázadással elindított istenellenes, társadalomrombolás nyomán? A szociáldemokratákkal kormánykoalícióra lépve az európai civilizációt romboló invázió támogatójává lett.
A németországi Kereszténydemokrata Unió ma erős része az Európai Unió pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (European People’s Party), amit a kereszténydemokrata pártok alapítottak 1976-ban, amihez később konzervatív pártok és más jobbközép irányultságú pártok is csatlakoztak. Ma az Európa Parlament legnagyobb pártcsoportja az Európai Néppárt.
A német Kereszténydemokrata Unió ma már nem híve a nemzetállamok önkéntes társulása alapján megvalósuló európai integrációnak, teljesen átállt az azóta mindenre rátelepedett atlantizmus szolgálatába, annak legfőbb törekvése vállalására, az amerikai mintára épülő Európai Egyesült Államok megvalósítására. Ez a párt adja a támaszt Merkel kancellár részére, aki felelőse a három évvel ezelőtt megindult népáradat benyomulásának.
A nyugati országok nagyobb politikai pártjai csak külső megjelenésükben népképviseleti szervek. Csak nevükben viselik a korábbi ideológiai tartalmat. Megválogatják a tagságra jelentkezőket, a nagyon megfelelőket indítják a választásokon képviselőjelöltként.
A képviselő a magas fizetés és kedvezmények ellenében tudja a feladatát. Azt is tudja, hogy ha szerepében eltér a hivatalos irányból, az karrierjének végét eredményezi. Ha nem okoskodik, a média által támogatott párt fölemeli magas állami pozícióba, intézményekbe, vállalatok élére. Csak hinnie kell, szolgálnia kell a liberalizmus elveit. Nehéz érzés lehet a Fidesz‒KDNP EU-képviselőinek ilyen EU-pártcsaládba tartozni.
Azért foglalkozunk kiemelten a német politikai helyzettel, mert – „tetsziknemtetszik” – Magyarországnak – akár a honfoglalás óta – folyamatosan a németség hatalmi helyzetére kellett figyelni. A geopolitikai azonosság adottságaira odafigyeltek Európa ellenségei is, amikor sorsunkat együtt kezelték a németekével.
Ha lesz valamikor megállása ennek a kontinentális elárasztásnak, annak főszereplője Németország lesz.
Ezért kell figyelni a németországi fejleményekre. A jelenlegi katasztrófapolitika megállítása ‒ akár választások, akár lázadások, forradalmi események váltják ki ‒ Németország nélkül nem sikerülhet.
Mondjuk ki: Németország politikáját és az ország tájékoztatóiparát egy szélsőséges, németellenes, amerikai bázisú globalista elit uralja, birtokolja. Ezt nemcsak a német nép, de a német gazdaság, a német ipar is szenvedi. A német ipar ma menekül a keleti országokba. Energiája, ásványi alapanyaga természetes forrása Oroszország. Népe szenvedi a Merkel keblére ölelt és országára zúdított őskori ásatag képzeletvilág szellemi ürülékétől bódult torokvágó kultusznak, a minden európai hitre erkölcsre szennyáradatként zúduló fundamentalizmusnak a befogadását.
A türelmi időnek egyszer vége lesz.
A liberalizmusnak meg kell buknia ugyanazon okból, amibe belebukott ikertestvére, a kommunizmus. Látni lehet a hasonlatot az 1956 októbere előtti budapesti helyzet és a mai európai helyzet között. Mára megérett a helyzet valamilyen változásra, de a hatalom szilárdan áll, bízik szervezett fölényes erejében. Fasizmussal vádol minden ép megoldást, védelmébe veszi a nép ellenségeit. A megoldás nem lesz válogatós az eszközökben, ha túlfeszülnek az idegek – mindét oldalon.
Az eredeti kérdés az volt, hogy megállítható-e az illegális bevándorlás az Európai Parlamentben kifejtett követeléssel.
Ám ez csak egy kis része a nagyobb kérdésnek. A nagy kérdés az, hogy megállítható lenne-e az a folyamat, ami már elbukott a kommunizmus gyakorlatában.
Pontosabban: meddig lehet kísérletezni az emberi társadalom központi irányítása terveivel?
0 Megjegyzések