Ahogy hűl az idő, egyre inkább laktató ételekre vágyunk. Például egy nagy szelet sajtos, kolbászos, paradicsomos lasagnéra. Már a sütőben is mesés az illata, ráadásul felmelegítve is nagyon finom, így nyugodtan készíthettek egyszerre nagyobb adagot.
Hozzávalók
4-6 személyre
1 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
35 dkg passzírozott paradicsom (18-20%-os)
só, őrölt fekete bors
6-8 levél bazsalikom (vagy 1 teáskanál morzsolt bazsalikom)
5 dkg vaj
4 evőkanál liszt
5 dl tej
reszelt szerecsendió
30-35 dkg lasagne tészta
20 dkg kolbász
2 gömb mozzarella
5 dkg parmezán sajt
Elkészítés
Egy nagyobb lábasban felhevítjük az olívaolajat, és a megtisztított, lereszelt fokhagymát megpároljuk rajta. Hozzáadjuk a paradicsomot, sóval, borssal, bazsalikommal fűszerezzük, majd pár perc alatt összefőzzük. Lehúzzuk a tűzről.
Közben elkészítjük a besamelt. Serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, lepirítjuk, majd fokozatosan hozzáöntve a tejet, simára keverjük. Sóval, reszelt szerecsendióval ízesítjük.
Egy nagy méretű sütőtál aljába egyenletesen egy kevés besamelt öntünk. Ezt követi egy sor tésztalap (nyersen), majd paradicsomszósz, vékonyra szelt kolbász, tésztalap és besamel egészen addig, amíg a rétegek el nem fogynak. Az utolsó 2 réteg a maradék paradicsom, illetve azon eloszlatva a maradék besamel legyen.
Befedjük a széttépkedett mozzarellával és a lereszelt parmezánnal, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt készre sütjük.
0 Megjegyzések