Szilágyi Sándor, az egykori kitűnő élvonalbeli játékvezető és asszisztens 2002-től mostanáig segítette alkalmazottként a DVSC-t. Tizenöt évig volt cégvezető, az elmúlt másfél évben pedig klubmenedzserként dolgozott. A sportvezető úgy döntött, mostantól a civil életre koncentrál, és visszavonul pozíciójától.
Szilágyi Sándor édesapja révén, aki focizott a Lokiban, szerette meg a sportágat annak idején.
– Valamikor a Vágóhíd utcán játszottak jóapámék, bár én nem láttam őket futballozni sajnos – mesélte a Naplónak. – De az akkori öregek rendszeresen összejöttek nálunk, ezért az összes korabeli sztorit kívülről fújom. Vagyis a DVSC a kezdetektől belém ivódott. Hétéves korom óta igazolt játékos voltam, a Debreceni Építőkben kezdtem, azon a salakpályán nőttem fel. 18 évesen behívtak katonának, és az NB II-es Honvéd Bocskai gárdájába kerültem. Sajnos egy Magyar Kupa-mérkőzésen súlyosan megsérült a térdem, és le is szereltek. Két év rehabilitáció után újra a Debreceni Építőkben játszottam, majd a fúziót követően a DMTE-ben, ahonnan rövid idő múlva a Debreceni Volánba mentem még egy évre. Akkoriban a megyei szövetség úgy határozott, hogy minden csapatban két labdarúgónak kötelező játékvezetői vizsgát tennie. Mivel eléggé „finom” játékos voltam, abban az időben gyakran állítottak ki túlzott keménységért, ezért a társak röhögve rám mutattak, hogy én leszek az egyik. Emlékszem, a Loki a Debreceni Kinizsivel játszott felkészülési meccset, én vezethettem, és este a szövetség emberei felkerestek a lakásomon, hogy hagyjam az aktív játékot, és játékvezetőként folytassam tovább. Az évek során kilencven NB I-es találkozót vezettem, majd bevezették, hogy állandó bírói csapatokat küldenek a meccsekre. Puhl Sándorral nagyon jó barátságban voltunk, ő akkor lett FIFA-bíró, és kialakult a Puhl–Varga–Szilágyi játékvezetői trió. Bekerültünk mi is a FIFA-keretbe, Sanyival negyvenszer voltam nemzetközi meccsen asszisztensként, a csúcs a 92-es svédországi Eb volt, valamint a Borussia Dortmund–Juventus UEFA-kupadöntő 1993-ban, Dortmundban, telt ház előtt.
A finálé után megkérdeztük a vacsoránál az ellenőrt a teljesítményünkről. Azt mondta, ahol egy óráig autogramot osztanak a bírók a meccs után a hazai nézőknek egy 3–1-es vereség után, ott nincs miről beszélni”
– emlékezett vissza Szilágyi.
A BL-t is megjárták
Később a Kabai Cukor FC Hajdúszoboszlóhoz került igazgatói posztra, Pellei Sándor elnöklése mellett, így vette kezdetét a sportvezetői karrier.
– A középmezőnyből az első osztályú tagságért játszott osztályozóig jutottunk a csapattal két ízben is. Volt, hogy a DVTK elleni meccsünkön négyezren szorongtak a kis stadionban. Két évig voltam ott, majd pár esztendő szünet után, 2002-ben megkeresett a DVSC elnöke, Szima Gábor – aki nélkül nem lett volna debreceni sikerkorszak –, és a dolgozni hívott a klubhoz.
Amikor egymás tenyerébe csaptunk, azt mondtam, vigyük a Lokit el a BL-döntőig!”
Jót nevetett Gábor, de végül a csoportkör csak összejött 2009-ben. A DVSC-nél lassan lépegettünk előre, az első edzés 2002 januárjában a Vágóhíd utcai salakpályán zajlott le, aztán igyekeztünk kicsinosítani az Oláh Gábor utcai stadiont, mobillelátókat hoztunk, végül eljutottunk a Bajnokok Ligája-meccseinknek otthont adó telt házas Puskás-stadionig. Szerencsére, most már rendelkezésre áll a gyönyörű Nagyerdei Stadion. Sok kedvenc játékosom volt, említhetem Csernyánszkyt, Éger Laci, Sándor Tomit, Szatmári Csabát, Dombi Tibit, Habi Ronaldot, de minden csapattal jó volt a kapcsolatom, sok szimpatikus játékost ismertem meg az évek során. A mostaniakkal is jó a kapcsolatom, amikor kiderült, hogy visszavonulok, többen is felhívtak, ez nagyon jól esett.
0 Megjegyzések