Edin Dzeko volt a fővárosiak megmentője, győzelemmel nyitották az új szezont a Farkasok.
Nem sok változás történt a tavalyi szezonban BL-elődöntőig masírozó AS Roma keretében, mindössze Radja Nainggolan elveszítése érinthette érzékenyen a fővárosiakat.
A rómaiak meddő mezőnyfölényt alakítottak ki és tulajdonképpen a helyzetei is megvoltak a Di Francesco-csapatnak, csak éppen szerencséje nem volt: háromszor találta el a torinói kapufát, de egyszer sem pattant arra a labda, amerre azt a vendégek szerették volna.
Először lépett pályára a rómaiak színeiben Justin Kluivert, éppen 20 évvel és négy hónappal azután, hogy édesapja Patrick utoljára játszott a Serie A-ban. Gólt szereznie azonban az Ajaxtól szerződtetett tehetségnek sem sikerült, s sokáig úgy tűnt, gólnélküli döntetlennel rajtolnak a fővárosiak.
Hogy mégse így legyen, arról Edin Dzeko gondoskodott, aki a 89. percben megszerezte a mindent eldöntő találatot, beállítva ezzel a 0-1-es végeredményt. A bosnyák csatár legutóbbi három első fordulós mérkőzéséből már második alkalommal talált be.
Serie A, 1. forduló
Torino-AS Roma 0-1 (Dzeko 89.)
Szombaton játszották
Lazio–Napoli 1–2 (Immobile 25., illetve Milik 45+2., Insigne 59.)
Chievo–Juventus 2–3 (Stepinski 38., Giaccherini 56. – 11-esből, illetve Khedira 3., Bonucci 75., Bernardeschi 93.)
Később
20.30: Bologna–SPAL
20.30: Empoli–Cagliari
20.30: Parma–Udinese
20.30: Sassuolo–Internazionale (Digi Sport1)
Hétfő
20.30: Atalanta–Frosinone
Szeptember 19.
Sampdoria–Fiorentina
Október 31.
Milan–Genoa
0 Megjegyzések