Geraint Thomas nagyszerű versenyzéssel, némi meglepetést okozva megnyerte a világ legnagyobb kerékpárversenyét a Tour de France-t. Cikkünkben felidézzük a győztes életének legemlékezetesebb pillanatait.
Geraint Howell Thomas 1986 május 25-én született Cardiffban. A kerékpársporttal 10 évesen került kapcsolatba és fiatal korában már kitűnt azzal, hogy nemcsak országúton, de pályakerékpárban is meglehetősen tehetséges. Első jelentősebb eredményét 18 éves korában érte el amikor pályán az U23-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a pontversenyben.
2006-ban kapott először profi szerződést, debütálására a JLT–Condor csapatában került sor, majd egy évvel később a Barloworldhöz igazolt. Utóbbi csapatnak a színeiben állhatott rajthoz élete első Tour de France-án, 2007-ben. A világ legnagyobb versenyét be tudta fejezni, végül 140.-ként rangsorolták három hetet követően.
Franciaországban már világbajnokként versenyzett ugyanis pályán aranyérmes lett az üldözéses csapatversenyben a Mallorcán rendezett világbajnokságon. Egy évvel később Manchesterben rendezték a vb-t és a brit csapat megint legyőzhetetlennek bizonyult, ráadásul Thomasék új világrekordot értek el.
Természetesen ott volt Pekingben is az üldözéses csapatversenyben és Bradley Wiggins, Ed Clancy és Paul Manning társaként félelmetes 3:53.314-as világcsúccsal diadalmaskodott.
Ekkor még egyértelműen pályaversenyző volt és nagyon komoly eredményeket ért el: 2009-ben megszerezte első egyéni világkupa-győzelmét (egyéni üldözéses versenyben) valamint brit bajnok lett szintén üldözéses versenyben. Az országúton kevés versenyen indult és igazán jelentős eredményt sem ért el ebben az időszakban.
A 2010-ben megalakuló Sky egyik első igazolt versenyzőjeként vehetett részt a Tour-on és ha már ott volt a harmadik és a hatodik szakasz között viselhette is a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót. Egy évvel később tovább fejlődött és és már hét szakaszon keresztül volt rajta a fehér trikó, egy etapot követően ő lett a legaktívabb versenyző is és végül a 31. helyen végzett.
Pályakerékpárban azért így is előrébb tartott: 2011-ben Európa-bajnok lett a csapattal, egy évvel később pedig ismét világbajnok lett ebben a versenyszámban, ráadásként váltóban begyűjtött egy bronzérmet is. A 2012-es szezonját egyértelműen a pályaversenyzésnek áldozta és ez a döntés megérte mivel a világbajnokság után az olimpián sem talált legyőzőre csapatban. Ezúttal Ed Clancy, Steve Burke és Peter Kennaugh csapattársaként repesztett világrekordot (3:51.659). Az ötkarikás játékok óta nem indult jelentős pályaversenyen.
Visszatérése az országútra nem volt zökkenőmentes de így is szép eredményeket ért el: 2013-ban Chris Froome az ő segítségének is köszönhetően lett a 100. Tour de France győztese, a csapatok időfutamában világbajnoki bronzérmet szerzett, 2014-ben pedig a Nemzetközösségi Játékokon egy aranyérmet (mezőnyverseny) és egy bronzérmet (időfutam) szerzett. Utóbbi évben 22.-ként zárt a Tour-on.
2015-ben már a Tour de France 15 legjobb versenyzője között jegyezték a nevét és Froome egyértelműen neki is köszönhetően lett ismét a verseny győztese. Geraint közben maga is szállítani kezdte az eredményeket: körversenyt nyert Algarvéban, szakaszt nyert a romandiai körön, a svájci körversenyt pedig másodikként zárta. Egy évvel később megint ő volt Froome legfőbb segítője, időfutamban kilencedik lett az olimpián, valamint pályafutásban is áttörésnek számító győzelmet aratott a Párizs-Nizzán.
Úgy tűnt 2017 meghozhatja számára az áttörést: nyerte az Alpok körversenyét valamint a felkészülési versenyeken is jól teljesített. A Tour de France első szakasza az ő sikerét hozta és négy napon keresztül viselhette a sárga trikót. Froome ugyan elvette tőle a vezetést az ötödik napon ám nem tudni, hogy Geraint milyen eredményre lett volna képes ha a kilencedik szakaszon nem szenved kulcscsonttörést. A világbajnokságra szerencsére felépült és bronzéremhez segítette csapatát az időfutamban.
2018-ra úgy fognak hivatkozni a kerékpárszakértők mint Geraint Thomas nagy évére. A Sky ezúttal nem vitte el a Giro `d Italiára, hanem már egyértelműen a második számú kapitányként számolt vele. Ő pedig meghálálta a bizalmat, megnyerte a Criterium du Dauphine-t valamint időfutamban brit bajnok lett. Mivel azonban Chris Froome a Giro-Tour duplára és a naptári éven belüli Vuelta-Giro-Tour triplára hajtott így egyértelmű volt a felállás a Tour de France előtt: Froome a kapitány, Thomas az első számú segítő és a tartalékkapitány.
Franciaországban aztán fordult a kocka. Thomas az első naptól kezdve a legjobb hat versenyző között volt a pihenőnapot már másodikként zárta. Bár Greg van Avermaet több mint két perccel is előtte volt, a 11. szakaszon eljött az ő nagy pillanata. Nagy fölénnyel nyerte a La Rosielle-i befutót és átvette a vezetést összetettben. Egy nappal később az Alpe `d Heuez is az ő sikerét hozta és azok akik addig segítőként hivatkoztak rá hirtelen elkezdték a verseny titkos esélyesének kikiáltani.
Mivel idáig minden háromhetesen volt legalább egy gyenge szakasza szurkolói aggódtak érte, hogy nem fogja bírni a 21 napos terhelést és valamelyik hegyi szakaszon majd megrogy. Nem így történt, sőt a kegyetlennek tartott 17. etapon tovább növelte előnyét a riválisokkal szemben a larunsi befutó után pedig már több mint 2 perc volt az előnye Tom Dumoulin előtt. Mivel ennyivel még a világbajnok holland sem jobb nála így gyakorlatilag úgy tűnt megnyeri a versenyt. Az időfutamban aztán bevállalós versenyzést bemutatva alig kapott időt riválisaitól így végül élete legnagyobb sikereként meg tudta nyerni a Tour de France-t.
A kerékpársport egyik nagy kérdése, hogy mit tartogat a jövő a "G" becenevű versenyzőnek. Immáron végleg kijelenthető, hogy az egyik legjobb országúti versenyzővé vált, ezért is lenne furcsa döntés, ha megint visszatérne pályára. A Skynak jelenleg két olyan háromhetes menője van Thomas és Froome személyében, akik nem fognak beállni segítőnek a másik mögé ekkora sikerekkel (A címvédőnek sem kellett segítenie Thomast a Tour-on.) így a csapat meglépheti azt, hogy külön háromhetesen indítja el két klasszisát vagy akár azt is, hogy valamelyiküket elengedi. Egy biztos Geraint Thomas azzal, hogy ilyen magabiztos versenyzéssel nyerte a világ legnagyobb versenyét bekerült a kerékpársport legnagyobb egyéniségei közé.
0 Megjegyzések