Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

28 milliót csalhattak el az egervári várkastély felújításánál

Börtönbüntetést is kaphat a három vádlott.
Csalás történt a zalavári várkastély felújításakor.

Három zalai vállalkozás ügyvezetőjével szemben emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség, mivel a Nádasdy-Széchenyi-várkastély felújítására kiírt pályázati támogatás felhasználásakor több millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Az ügy fővádlottja 2012 novemberében támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az egervári várkastély turisztikai fejlesztésére. Az Új Széchenyi Terv részeként létrejött projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a magyarországi központi költségvetésből fizették vissza nem térítendő támogatás formájában 85-25 százalék arányban.

A vádlott szerződést kötött a másodrendű vádlottal arra, hogy az készítse el a kastély második emeleti szobáihoz a korhű bútorokat. A támogatási előlegből az előzőleg vállalt 2015. augusztus 31-i határidőre
a bútoroknak el kellett volna készülniük, és a kastélybe kellett volna őket szállítani ahhoz, hogy a támogatást a szerződésben foglaltak szerint költségként el lehessen számolni.
A bútorok nem készültek el határidőre,
a két vádlott viszont teljesítési igazolást írt arról, hogy igen, azért, hogy a támogatást megkaphassák.
Valótlan számlát állítottak ki a vállalkozói díj fizetéséről is, és a számlákon szereplő összegeket át is utalták a vállalkozó számlájára.

Az ügy harmadik vádlottjának a felújítással kapcsolatos PR tevékenységet kellett volna ellátnia, de nem végezte el a feladatokat, csak számlát állított ki róla.

Mivel a vádlottak a valótlan számlákkal megtévesztették a támogatást folyósító Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, a majdnem 28 millió forint jogosulatlanul igényelt támogatással kb. 4 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar, és 24 millió forint vagyoni hátrányt az Európai Unió költségvetésének.

Az ügy fővádlottja a hamis számlák áfatartalmát levonható adóként szerepeltette az általa benyújtott adóbevallásban, és vissza is kívánta igényelni, ezzel pedig 16 millió forint összegben megtévesztette az adóhatóságot.

Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a mindhárom vádlottal szemben.

Via: HVG

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések